Vásárlóink gyakori kérdései a termékkel kapcsolatban

Miért érdemes kijelzővédő fóliát használni egy navigációnál?
Igaz a navigáció nincs akkora behatásnak kitéve mint egy telefon, de örök igazság, hogy olcsóbb egy kijelzővédő fólia, mint egy érintőkijelző csere. fel

Haladó kérdések

Mi a GPS hideg indítása?
A legelső indítást nevezzük hideg indításnak. Az első indításnál, illetve 3 nap elteltével, vagy 50 km eltávolodásnál ha újra bekapcsolja a GPS-t, újra hideg indításról beszélünk. Ebben az esetben sokkal lassabban találja meg a műholdakat. fel

Térképszoftver

Ha vettem egy térképes navigációt, azonnal használhatom?
Igen. Vegye figyelembe, hogy a GPS csak szabad ég alatt működik. Érdemes betenni a helyére, összedugni a szivargyujtó-töltővel, beütni a célt ahova szeretnénk navigálni, majd minden esetben megvárni, hogy a GPS befogja a műholdakat. Ez a folyamat több percig is eltarthat, de menet közben nagyon nehezen tudja a kapcsolatot megteremteni. fel
Használható az autós navigáció gyalogos vagy kiránduló navigációra is?
Igen, egy kis segítséggel lehet. A navigációs eszközök fogyasztása olyan mértékű, hogy többszöri töltés nélküli használat esetén az akkumulátorok tönkremehetnek. Ennek kivédésére van lehetőség külső akkumulátor használatára. fel
Honnan tudom meg, hogy egy navigáció milyen térképadatbázissal dolgozik?
Az iGO8/Primo több térképadatbázisból is dolgozik, ezért érdemes odafigyelni. Főleg TopMap, de megtalálható Navteq és Teleatlas adatbázissal is. A Garmin csak Navteq, a kiegészítői TopMap, míg a TomTom csak Teleatlas térképadatbázissal dolgozik. fel
Melyik térképadatbázis megfelelő a számomra?
Ha föként Nyugateurópában akkor Navteq, ha Magyarországon akkor TopMap, Ha Nyugateurópában és Amerikában akkor Teleatlas. fel
Mi a különbség a Sygic, Sygic Truck, Sygic Lite, és a Sygic Aura között?
A Sygic, egy Navteq térképadatbázissal dolgozó, hangos navigációs program, mely rengeteg térkép nélküli navigációhoz tökéletesen használható. A Truck verziója teherautós, a lite verziója hang nélküli navigációt tesz lehetővé. A Sygic Aura egy 3D-vel, és sok plussz szolgáltatással kiadott verzió. fel
Mi a TMC és mennyire használható hazánkban?
Röviden a TMC egy olyan szolgáltatás és eszköz, ami segítségével a navigáció képes kikerülni a megtervezett útvonalon, az út torlódásait. Hazánkban egyre fejlettebb, és egyre jobban működik, de a késések még mindig elég nagyok. Ezt az adást manuálisan is megadhatjuk az MR2 Petőfi rádió alatt, Budapesten a 94.8 MHz-es frekvencián. fel
Mire kell figyelnem ha térképes navigációt szeretnék vásárolni?
Elsősorban el kell dönteni, hogy hol fogjuk a legtöbbet használni, és eszerint válasszunk erre megfelelő térképadatbázissal rendelkező navigációt. fel
Teherautós térképekkel felruházott navigációt keresek, melyiket válasszam?
Keresse a Truck szolgáltatással ellátott készülékeket, ezek tartalmazzák a magasság és súly korlátozásokat is. Ilyen a Navon készülékei között megtalálható iGO Primo Truck, vagy a bizonyos Wayteq termékek, Sygic truck térképpel ellátott készülékeit. Léteznek még bizonyos Garmin típusok, de a TomTom készülékek között is találni ilyet. fel
Térkép nélküli készüléket vásároltam, tehetek-e rá iGO szoftvert?
Nem! A készülékek ugyan iGO kompatibilisek az operációs rendszerük miatt, de külön nem vásárolható navigációhoz iGO térképszoftver. Az ilyen készülékekre a Sygic, Sygic Truck, Utinavi térképszoftvereket ajánljuk. fel

További kérdése van a termékkel kapcsolatban?

Utoljára megtekintett termékek

© 2012 - 220volt.hu Kft. | A feltüntetett árak, képek, leírások tájékoztató jellegűek és nem minősülnek ajánlattételnek, az esetleges pontatlanságáért nem vállalunk felelősséget. design by colordonor