Nikon D5500 teszt

Megérkezett a a tavaly megjelent Nikon D5300-as érintőképernyős utódja, a Nikon D5500. A szolgáltatások szinte ugyanazok, a minőség is nagyon hasonló, de bővült a gamma-profil egy Flat (a menüben Egyenletes) Profillal, viszont kivették a GPS-t. Megnéztük a különbségeket közelebbről is.

A tavaly már általunk letesztelt Nikon D5300 utódja jelent meg nemrég, ami elsősorban érintőképernyős LCD-jében és javított ergonómiájában jelent újdonságot. A képérzékelő és a processzor maradt a régi, viszont pár új dolog bekerült a szolgáltatások közé.

Egyébként majd minden tekintetben az előd, a D5300-asra épül a gép, illetve annak némileg módosított változata. A teszt megkezdése előtt kíváncsian vártam, hogy mennyit fejlődött a videó manuális módjának állíthatósága, vagyis közeledett-e a Nikon D750-hez, vagy inkább marad a D5300-nál is jelentkezett probléma - csak a záridőt tudtam állítani Élőkép közben, felvétel közben még azt sem.

A Nikon D5500-nak csak egy vezérlőtárcsája van és hiányzik belőle az autófókusz motor, vagyis csak AF-S lencsékkel tud élességet állítani. Az Autófókusza egyébként átlagos, sötétben nem teljesít jól (az asztal alatt már nem tudtam a lábamra élesíteni), Nikon 18-55mm-es kit lencsével nekem átlagos sebességű volt egyébként is.

Folyamatos videós autófókusza nincs ugyan a Nikon D5500-nak, de ha rábökünk az LCD egy pontjára, akkor ott megjelenik a kis piros négyzet és megpróbál odaélesíteni a gép, nagyjából a videón látható sebességgel.

Bár a váz keskenyebb, mégis, megfogva inkább a D750 érzetéhez hasonló fogást nyújt, tekintve, hogy a markolat erősebben behajlik, robusztusabb fogást engedve így a jobb kéznek. Viszont jóval kisebb annál. Sőt, ha megnézzük lentről, eltekintve a markolattól, elképesztően vékony az egész váz.

LCD-kijelző: Az 1 megapixeles, 8,1 cm átmérőjű, kihajtható LCD-kijelző az elődjével megegyező méretű, felbontású és minőségű, csak ezúttal érintésérzékeny, méghozzá kapacitív, és kétujjas zoomolásra is alkalmas. 0:19-től láthatjuk, hogy érintésre gyorsgörgetni is lehet a menüt.

Csatlakozók: Ugyanazokat a csatlakozókat kapta, mint a Nikon D5300, csak a mini-HDMI átkerült a másik oldalra a kártyaajtó fölé.

Több csatlakozóvédő, kevésbé porolódó használaton kívüli csatlakozó - gondolhatnánk, egyébként nem tudom az okát, miért szedték ketté az aljzatokat. Fejhallgató kimenet innen is kimaradt, de az nem is jellemző a kategóriában.

Élőképes élességállítás: Amikor élőképes módban használtam a nagyítást, az utolsó három fokozatban (ahol itt a képen kékebb lett az objektívsapka színe) átkapcsolt teljes felbontású nagyításra, illetve átállt a beállított gammáról és színeltolásos beállításokról vissza normálra.

Profilok finomhangolása: Hasonlóan a Nikon D5300-hoz, a profilokat is tudjuk gyorshangolni, valamint paraméterenként állítgatni. A gyors-hangolás az összes listázott paramétert változtatja.

Beépített vaku: Szerencsére ezt is kapott a gépváz, de külső vakuszinkronizálásra nem tudjuk használni, ha az is kell, akkora Nikon 7000-es sorozatra lesz szükségünk.

Képminőség

A nappali ISO-teszten 800-ig még igazából szemmel láthatóan zajtalan a kép, 1600-nál lehetett először kisebb mértékű zajosodást kiszúrni. A következő lépcső valahol 6400-nál van, amikor ismét egy kisebb ugrást tapasztalhatunk, aztán a 12800 már láthatóan kevesebb kontrasztot tud kipréselni magából, végül a 25600-as zárja ugyan zajosan, de még közel sem kellemetlen mértékben a sort. A JPG-eknél az ISO800-as lépcső alig észlelhető, ott inkább 3200-nál látható az első erősebb zajosodás.

A Flat profil, lent, a mintaképek közt található példáiból is jól látszik, a Nikon D5500 leginkább a feketéből hozz vissza extra részletet, a csúcsfehérek nagyjából ugyanott maradnak, bár szép az esésük (fall-off), de jellemzően van egy plafonjuk, ami még a kontrasztosabb alapprofiloknál sem változik (kivéve persze az extrém kontrasztos effekteknél és egyéb üzemmódoknál). Ez a plafon sajnos a Nikon D750-nél ugyanúgy megvan, mint a Sony A7S-nél, illetve egyéb, hasonló kategóriás kameráknál.

Az éjszakai ISO-lépcsőnél sajnos nem tudtam rendes gammát beállítani a RAW Therapee-val, úgyhogy amit meg tudunk ott a RAW kivágásban figyelni, az a fekete részlet és a zaj. Én először megdöbbentem, mikor az ISO100-as kivágatot megnéztem, hogy még a szemmel már rég nem látható táblán is milyen jól olvasható a "Shop delikát" szöveg.

Clarity [Tisztaság]: Ezt a paramétert kihagytam a Nikon D5300 tesztből, pedig érdemes szólni róla, hisz nagyon nem mindegy, mit állítunk itt be.

A Flat/Egyenletes Profilnál figyeltem meg, hogy nagy kontrasztú területek találkozásánál pancsolni kezdi a sötét rész körüli világos felületeket, mintha "bekarikáznák" valami vastag Photoshop-ecsettel a területet és levinnék ott a fényerőt . Az itt található váltóábrán szemléltetem, hogy a profilbeállításban kapcsolható fokozatok milyen mértékben hatnak ki a képre.

Aztán persze észrevettem, hogy nem csak a Flat, hanem az összes profilnál ugyanezt okozza a Tisztaság paraméter minimalizálása. A mintaképek között lévő Duna-parti szellőzőrácsnál készült képen viszonylag feltűnő a jelenség.

Videóminőség

A D5300 videós kezelésével annyi bajom volt, hogy rekeszállítás nem volt lehetséges élőkép használata közben. Nos, a Nikon D5500-nál sem lehetséges.

ISO-t és záridőt persze továbbra is állíthatok élőkép közben. Mivel a D5300-at egy 50mm-es lencsével teszteltem, nem vettem észre, hogy zoom-lencsével mit produkál. Ha nem fix rekeszes zoom lencsével videózunk, pl. a 18-55-ös kit-lencse, kellemetlenül tapasztaljuk, hogy ha zoom-olunk, mindenképp változtat a rekeszen, hiába vagyok pl. f/5.6-on vagy f/8.0-on, amit a lencse teljes terjedelmében képes hozni, zoomoláskor újra kell állítani,

AE-t engedélyezni majd kilockolni, vagy a záridőt tekerni, mert megváltozik az exponált képünk. Bár lehet, hogy ez csak a teszt alatt használt kit-lencse sajátossága, fix-rekeszes zoom-on még nem próbáltam (ha megkaparintok egyet, frissítem a cikket).

Az újdonság között lévő Flat profil egy olyan dolog, amivel a videós képét és annak gamma-állíthatóságát a D750-hez tette hasonlóvá. Vagyis utómunka-baráttá azáltal, hogy megkapjuk a feketékben lakozó extra részleteket. A következő videóban film-szimuláló LUT-okat tettem a Flat Profil videójához, hogy lássuk, mennyire más színei is lehetnek az utómunkázható Flat képnek egy Standard videóképhez képest.

Flat Profil filmes LUT tesztje

Képélesség (Flat profil): Nem azért hasonlítottam az Canon 5D-vel, mert egy ligában vannak, hanem mert kíváncsi voltam arra, hogy hol helyezkedik el most ez a videós teljesítmény, ha már a Nikon D750-ét is összemértem ezzel. Azonos processzor, azonos gammakezelés, eltérő szenzorok a két Nikonnál. A következő ábrán a váltóképek számai a képélesítés fokozatait jelölik. A Canon-nál 7-, a Nikonnál 9-es a maximális fokozat, de 4-es fölé most nem mentem.

Az aluláteresztő szűrő nélküli Nikon D5500 bizony moiré-zott, de csak egészen elhanyagolható mértékben. Valós képeken csak egészen sűrű rácsozásnál vettem észre, mint amilyen a tesztábrás 10-es blokk is ebben az esetben. Viszont látszott is, hogy az 5D-nek egy lehelletnyivel alacsonyabb a videós felbontása, mint az D5500-nek. Ami azt illeti, az 5D-nél a 8-as blokkban már épp hogy csak látszik, hogy ott vonalak vannak és nem sima felület, a 9-es és 10-es blokk viszont már csak egy homogén szürke négyzet, eltűntek belőle a vonalak.

Flat Profilú JPG - A kép közepén, a rácsokon megjelenik a moiré

Az Nikon 5500D-nél még a 9-esnél is látszik, hogy vonalazott, viszont a 10-esnél már csak jobb lenne, ha nem látszana semmi, ui. ott már leginkább a moiré-s elszíneződést láthatjuk. Mindezzel együtt szerintem nagyon jól szerepelt a felbontásteszten, már csak ebből is látszik, hogy figyeltek a videós minőségre.

A videos ISO-tesztet is megcsináltam éjszaka, de annyira kevés lett a különbség az 1600 és a 25600 között, hogy lehetségesnek tartom, hogy nem állította be nekem a gép a kért értéket. Ha viszont beállította, akkor persze egyedülálló lenne a kategóriájában a videós teljesítmény, de ezt sajnos nem tudtam ellenőrizni (az EXIF kiolvasó program sem tudta kiolvasni a videóból az értékeket). A képek nagyíthatók és 1:1 (1080p) felbontásban letölthetők, megtekinthetők.

Egyéb szolgáltatások

Wifi: Ahogyan az 5300-ban, a Nikon D5500-be is került wifi. Igazából nem találtam semmi újdonságot az elődjének a wifijéhez képest, de azért végignéztem a program felületét legalább. Pár ikont cseréltek ki, de egyébként az sem változott sokat. A csatlakozás megbízhatónak tűnt, az indexképek átmásolása - telefonos megtekintés céljából - is gyors. A program lehetőségei nem bővültek a D5300-nál használtéhoz képest.

Időzített felvételkészítés: Az expozíciós egybemosást és az alkalmak számát növelték meg az új gépben. Az 5300-ban nem volt még az egymásutáni képek expóját egybemosó automatika, illetve az időzíthető képek maximális száma 999 volt. Ezt most 9999-re növelték, egy helyiérték hozzáadásával.

A felvételen ennek ellenére nem láttam, hogy mit kompenzál az egyenletes expó, egy enyhe flickert így is láthattunk, hasonlóan a D5300-as time lapse videójához, szóval igazából nem tudom ez mennyi előnyt jelent. Bár nem volt Manuális expó módban, az EXIF szerint nem változtak az értékek (ISO 640, 1/250s, f/8). Hasonlóan a D5300-éhoz (ISO 100, 1/320s, f/9).

HDR: HDR-módokban talán mintha javítottak volna a kézből expós kompenzáción a Nikon D750-hez képest, de leszögezem, hogy ezt csak mintaképeken tapasztaltam és nem teszteltem kontrollált körülmények között. Mindenesetre ezen az ábrán látható, hogy az utcanév táblák feliratai kevésbé mosódnak el, mint a D750, belső udvarban készült HDR képén, valamint a D5500 nappali HDR-képe is kevésbé hangsúlyosan duplakontúros. Mindegyik kép 1/125-ös és 1/250-ös expóval készült, hogy kézből is biztosra meg tudjam tartani, úgyhogy a kontúrtöbbszörözés csak a HDR miatt keletkezett. A zöld sticht valószínűleg a 18-55-ös kit lencsének tulajdonítható, a D750 képe 50mm-es 1:1.4G Nikon lencsével készült.

Sebesség

A maximum 4-5 képes másodpercenkénti teljesítményével a középkategóriájában nagyjából átlagos szintet képviseli a Nikon D5500, persze a puffer is kisebb, mint a nagyoké, de JPG-ben a 22 kép, kevesebb, mint 5 másodperc alatt, az már mégis használható lehet akár sportfotózásra is. Az értékek nem UHS-kártyás értékek, vagyis elképzelhető, hogy az azt követő lassabb kép/mp szerintem gyorsabb is lehet gyorsabb kártyával, ez a D5300 sebességtesztjénél is bebizonyosodott. Viszont a puffer méretet és a maximális sebességet (amíg a pufferbe fér a kép) így is meg tudjuk nézni. Utóbbi gyorsabb kártyával sem lesz több.

kép/mp D5500 puffer (darab) D5500 azt követő lassabb D5300 puffer (darab) D5300 azt követő lassabb
JPG-Fine 4,8 (22) 2,8 4,67 (13) 1,4
RAW 4 (6) 1,3 3,34 (6) 1,36
RAW+JPG 3,8 (5) 0,9 nem lett mérve nem lett mérve

A képek egyébként 6000x4000 pixelesek, átlagosan 12 MB-osak (a menüben optimális minőségű tömörítés és Fine kiválasztása esetén), amúgy jellegzetesen 10 és 14,5MB között változnak (fekete kép 6,5 MB-os). A kisebb választható felbontású JPG-ek 4496 x 3000 és 2992 x 2000 pixelesek. A RAW (NEF) képek, nem meglepő módón, akkorák, mint a D750-nél (31-22MB között), lévén majdnem ugyanakkora felbontás miatt.

Összegzés

A fotós szolgáltatásokat tekintve nem figyeltem meg kifejezett előrelépést a D5300-hoz képest, ugyanaz a képérzékelőjük és felbontásuk is, talán mintha nagyobb puffere lenne egy kicsivel, de mivel UHS kártyával nem tudtam tesztelni, ebben nem vagyok biztos, vagyis emiatt ne cseréljen D5300-t senki. Az élőképes záridő állíthatóság és a Flat profil megjelenése viszont nagyot vitte előre videós tekintetben a Nikon D5500-at. Pillanatnyilag az általam látott legjobb videós DSLR a kategóriájában. A kiváló minőségű AVC kodek, az 5D mark III-al összevethető videós képélesség azt hiszem sokat elmond erről.

Tetszett

  • JPG-minőség egyedülálló a kategóriájában (középkategória APS-C DSLR)
  • Nagyon jó minőségű 1080/60p video, csak egészen minimális moiré-val
  • Hatalmas felbontás egy APS-C-s géphez képest
  • Javított manuál üzemmódos videó
  • Elérhető egy majdnem logaritmikus gamma a felvételnél
  • A videó élessége jobb a kategória Canonjainál
  • Örökölte a Nikon D5300 jó tulajdonságait (pl. a tiszta HDMI video kimenetet is)

Nem tetszett

  • Még mindig csak a záridő állítható LifeView közben
  • LifeView-ban, zoom-olás közben rekeszel, ha nem fix blendés zoom-al variózunk
  • GPS-t kivették (bár sokaknak amúgy sem hiányzik)

Nikon D5500 váz (bemutató darab)

  • + AJÁNDÉK: Összesen 29.000 Ft értékben!
  • 25 MegaPixel
  • 3.2" LCD
  • Kihajtható LCD
  • FullHD videó
  • Érintőképernyő
179 900 Ft
Raktáron

Mintaképek

A lenti képek között van pár olyan, amit Flat (Egyenletes) és Standard (Általános) módban is megcsináltam, csak hogy lássunk pár valódi példát is a különbségekre. Sajnos a Clarityt (Tisztaság) minimumon hagytam a nappali Flat-képeken, ezért pancsolja el a kontúrokat, lágyítva a kontrasztos területeket, de a különbség így is jól látható.

ST: Általános Profil - FL: Egyeneletes (Flat) Profil - HDR: HDR Magas beállítással


Nikon D5500 vélemények:

© 2017 - 220volt Magyarország Kft. | A feltüntetett árak, képek, leírások tájékoztató jellegűek és nem minősülnek ajánlattételnek, az esetleges pontatlanságáért nem vállalunk felelősséget. look by colordonor