Apple iPad Teszt

Azon szerencsések közé tartozom, akik a piaci bevezetés után, napokon belül kézbe vehette és használhatta az iPadot. Vártam és régóta kerestem egy jó táblagépet, ezért vártam a találkozást, de akik ismernek közelebbről, tudják, nem vagyok egy „Applefan”. Lassan két hete ennek és azóta, nehezen eresztem ki a kezeim közül. Ennek a gépnek van egy olyan tulajdonsága, amit ritkán tapasztaltam, nemcsak megszerezni öröm de, használni is. Egy eszköz, amit használatra terveztek!

Apple iPad doboz
Apple iPad doboz

De nézzük részletesen, a műszaki paramétereket, most egy kicsit rendhagyó módon ismertetném.

Dizájn, kivitel

nagyon jó érzés kézbe fogni, szép és nagyon egyben van, de a gyári tok nélkül korlátozottan használható,

Apple iPad asztalon
Apple iPad asztalon

Processzor

Minden helyzetben nagyon gyors, szinte előugranak az alkalmazások.

Kijelző

Kifogástalan ragyogó színek, napfényben magas fényerővel tökéletesen látható, ritka jó darab

Energia

10-12 óra használat után is 20% körüli a töltöttség, érdekes módon usb csatlakozásnál nem tölt

Alkalmazások

mint a tenger, és dagály van
Az első alkalmazások letöltése kétféle képen működhet. A készülék felismeri a lokalizációját, ezért egy amerikai címmel rendelkező accuntot kell létrehozni. Ennek leírása a neten megtalálható. Ha ez megvan az ingyenes alkalmazások a Storból letölthetőek. Lehet vásárolni 25 dolláros kártyát is, én ezzel nem éltem, így pontosan nem is tudom hogyan kell csinálni. Lehetőség még, hogy a magyar accunttal az iTunesban vásárolni alkalmazásokat, és szinkronizálással feltenni az iPadre. Itt nem minden program fog futni, hogy miért nem tudom, még nem is szerettem meg az iTunest. Az IPhone programok is futnak, de csak eredeti képméretben, vagy 2x nagyításban, de így elég szemcsések a képek. Szinte naponta jelennek meg a HD-s alkalmazások, ezek egyszerűen gyönyörűek.

Apple iPad maps
Apple iPad maps

Internet

Az internet használat új dimenziói nyíltak meg előttem, és mondhatom, nagyon élvezem. Feljutni az internetre 10 másodperc a bekapcsolás után (készenlétből természetesen). Az oldalak felépülése versenyez a nagy gépek sebességével, szinte azonnali. A görgetés, keresés, belenagyítás egyszerűen fantasztikus. Egy kicsit lassítja csak a dolgot, hogy ha új ablakban nyitja meg a Safari az oldalt akkor, egy felugró ablakban engedélyezni kell, de kilenc ilyen ablakot folyamatosan nyitva tart. Én a kedvenc, gyakran látogatott oldalakat Home screen-re kitettem, így egy kattintással, az indítástól számított 8-9 másodpercen belül fent vagyok a hálón.
Itt jegyezném meg, hogy a neten keringő Wifis panaszokkal ellentétben, nekem semmilyen problémám nincs, a jeleket rögtön érzékeli és „rezzenéstelen” a használat közben.
Email és a közösségi oldalak használhatóságáról nem szólnék külön, egy nagy méretű iPhone.

Apple iPad youtube
Apple iPad youtube

A videó HD módban tökéletesen fut, a kép gyönyörű, a hang szuper. Egyébként is nagyon jól szólnak, a hangszórók, méretükhöz képest.
A képek nézegetése egyszerűen zseniális (elnézést a sok fellengzős jelzőért, de tényleg), a képminőség nagyon jó, a mozgatás a nagyítás külön élmény, a diavetítés egyszerű és nagyon látványos elemekkel és zenével elkészíthető. Itt szólnék az iPad orientációs szenzoráról. Hát ez nagyon ki van találva. Kikapcsolható. Bekapcsolva nagyon érzékeny és rendkívül hasznos. Nézegetem a képeimet, majd a velem szemben ülő barátom felé döntöm, (de csak kicsit ám) és a kép máris megfordult 180-fokkal és a barátom oldalhelyesen látja. Hát szuper. Persze így leírva az egész csak szöveg. Ezt ki kell próbálni.

E-book

Nekem most kb. 40 magyar könyvem van rajta, a bestsellerektől a szakácskönyvig, de csak mert még nem volt időm többet feltölteni. Ingyenesen! Legálisan! A magyar szöveget hibátlanul jeleníti meg, vannak mindenféle ékezetes betűk, meg minden, egyedül a szótár funkció működik csak angol nyelvű szövegekkel. A könyvek formátuma epub, a Calibrate nevű ingyenes programmal, minden más formátum erre konvertálható.
Nincs flash. Kész. Megvagyok nélküle.

Apple iPad ebook
Apple iPad ebook

Végszó

Összegzésképpen szeretném elmondani, hogy megtaláltam a nekem való eszközt. (A számítógép marad) Nem vár tőlem számítástechnikai tudást, csak odafigyelős felhasználói magatartást. Egyszerű, mégis sok lehetőség van benne. Paraméterei szerint sok korlátja van, felhasználóként szinte szabadon szárnyalhatok.
Szinte végtelenségig bővíthető, de alaphelyzetében is kiválóan használható. Sokszor érzem úgy, hogy tudja mit akarok. (Ez talán túlzás!)
Nem hasonlítható egyetlen jelen pillanatban meglévő számítástechnikai kategóriához sem. Ahogy az iPhone is új kategóriát teremtett. Az iPadet egyszerűen használni kell!

Apple iPad asztalon
Apple iPad asztalon

Cikk dátuma: 2010-05-05
Utolsó módosítás: 2011-07-15 14:04:31 (r5)

© 2012 - 220volt.hu Kft. | A feltüntetett árak, képek, leírások tájékoztató jellegűek és nem minősülnek ajánlattételnek, az esetleges pontatlanságáért nem vállalunk felelősséget. design by colordonor