Nikon D300 Teszt

Nikon D300 adatlap >>

Úgy tűnik, hogy a Canon és a Nikon fejlesztési versengése továbbra sem csillapodik. Sőt! A két DSLR piacvezető rendszeresen, majdnem egy időben adja ki hasonló kategóriájú gépeit. Legutóbb 2007 augusztusában a Canon-tól a 40D, a Nikon-tól pedig a D300 került a boltokba. Korábbi tesztünkben a 40D-t vettük közelebbről szemügyre, most a konkurens gyártó hasonló példányát, az említett D300-at.

Az igazság az, hogy laikusként valóban hasonlóságról beszélhetünk, hiszen külsőleg nagyjából egyformák: az objektív, a kereső, az LCD, a vaku stb. ugyanott van; aki azonban ismeri, illetve használja valamelyik márkát, az tudhatja, hogy mégis mennyire eltérőek mind külsőleg, mind pedig a mindennapos használat közben.

(Jelen esetben egy Canon 30D használójaként írom e sorokat, így kicsit nehéz helyzetben vagyok. Próbálok elrugaszkodni a Canon világból és nyitni a másik oldal felé, hiszen érhetnek még kellemes meglepetések.)

Mindenesetre az a tény, hogy egyidőben dobták piacra a két gépet, arra enged következtetni, hogy két, hasonlóan jó fényképezőgép született a két gyártótól. Ez valóban igaz, és úgy tűnik, hogy a Nikon is nagyobbat ugrott fejlesztésben a D200-tól, mint ahogy a Canon is a 30D-től. Mindkét gyártó megpróbált minél több újítást belezsúfolni az új csodába, és ez úgy tűnik, jól is sikerült mindkettőjüknek. Bár sok paraméterben közelít egymáshoz a két típus, mégis lényeges különbségek fedezhetők fel a Nikon javára. (Amit a magasabb ár is tükröz.)

Néhány főbb különbség:

Canon 40DNikon D300
10 Mpixel szenzor12 Mpixel szenzor
9 fókusz pont51 fókusz pont
3" LCD 230.000 pixel3" LCD 922.000 (!) pixel
95%-os kereső100%-os kereső
6.5 fpsakár 8fps

Ez természetesen nem azt jelenti, hogy emiatt a D300-zal jobb fotókat lehet készíteni, de tény, hogy némely paraméter előnyt jelenthet. Hasonlóan a 40D-hez a szenzortisztító funkció és a Live View mód is bekerült az extrák közé, mint ahogy az LCD is megnövekedett 3 inch-re, de mint feljebb látható, négyszer több pixellel, ami lenyűgözően éles képet ad.

Ahogy megfogom a gépet, a váz kellemesen illeszkedik a markomba, stabil és kényelmes fogású. Finom műanyag borítást kapott a magnézium váz.
A gombok és tárcsák először idegennek hatnak, mert majdnem minden máshol van a Canon-hoz képest, de egy kis használat után már nem okoz nagy gondot. Nekem a bekapcsoló tárcsa a favorit, ami az exponáló gomb körül foglal helyet, de ez - ha jól tudom - mindig is így volt Nikonéknál. Ennél jobb helye nem lehet is egy Power gombnak.
A tárcsa elfordítása után gépünk gyakorlatilag azonnal üzemkész, de ez ma már alapkövetelmény.

Felül a jobb oldalon egy hatalmas LCD-vel találkozunk. Hasonlóan a 40D-hez, itt is próbáltak a lehető legtöbb információt elhelyezni a felületen - sikeresen.
Egyébként ez valószínűleg egy 'sleep mód'-ból éled, ami abból is látszik, hogy kikapcsolt állapotban az elkészíthető képek számát látni rajta. Ha nincs kártya a gépben, akkor pedig egy E betűt. Az hogy ez mennyire hasznos hosszú távon, nem tudom. Bizonyára van valami plusz fogyasztás, de talán nem számottevő.
Érdekes megoldás, hogy a bekapcsoló tárcsa továbbmozdításával világítást kap az LCD. Ez sötétben igen hasznos, amikor ujjunk egyébként is az expo gombnál van. (D200-nál is így volt már.)

A kereső képe 100%-os, alul információs sáv, rekesz záridő, ISO, fénymérési mód, vaku és expozíció kijelzés és még egy pár dolog, még felsorolni is nehéz.
A fókuszpontok, attól függően, hogy elöl a bal alsó részen lévő kapcsolót (fókusz mód választó) hová állítjuk, vagy láthatóak vagy nem, illetve a harmadik állás a manuál mód, ekkor a lencsén lévő fókusz gyűrűvel állíthatjuk be az élességet a keresőben pedig 1 db fókuszpont látható.

A zár kellemes hangú, nem mondanám zavarónak vagy hangosnak. Jobban hasonlít a 40D-hez, sem mint a 30D éles csattanásához. Egyébként a gyártó 150.000 expóra kalibrálta a zár élettartamát.

Hátlapon találhatóak még a szokásos visszanézés, nagyítás-kicsinyítés, menü, kuka gombok, továbbá egy lapos tárcsa, ami a menüben való mászkálást és a képgördítést hivatott végezni. Található még egy info gomb, amit megnyomva a fenti LCD információi megjelennek a hátsó képernyőn. Ez szintén remek dolog, mint ahogy a 40D-nél is láthattuk. A törlés gomb működése megint csak újdonság számomra: első megnyomásra rákérdez, hogy törölhető-e, majd még egyszer megnyomva okézzuk le a törlést. Kis dolog, de praktikus.

Felül a bal oldalon található tárcsán lehet kiválasztani az egyszeres, a gyors és a lassú expó sorozatot, a Live kép, az időzítő és a tükör felcsapás funkciót. Felső gombokkal a képminőséget, a fehéregyensúlyt és az érzékenységet választhatjuk. A gépet tartva a mutató- és a hüvelykujjakkal könnyedén elérhető, tekerhető; míg közben a jobb kéz hüvelykujja a jobb hátsó tárcsán beállítja a kívánt értéket. Szenzációs!

Ötletesnek tartom a CF ablak nyitó gombot is, bár eggyel több a meghibásodási lehetőség. Az ellenkező oldalon puha műanyag ajtó fedi a video és HDMI kimenetet, az USB és táp csatlakozókat. Könnyen nyitható és csukható, de ide is el tudnék képzeni egy kemény fedeles ajtót. Ezt a Canon sem tudta (vagy akarta) megoldani így.

A D300-hoz új függőleges markolatot is terveztek, amihez már nem kell leszerelni az akku ajtaját, mivel egy külső érintkezőn keresztül kapja a váz a tápellátást és az információkat.

Canon használóként igazán nem lehet semmi panaszom a gépre. Teljesen más kezelés, de mégis minden ugyanúgy a helyén van. Két gyártó, két szemlélet, de mind a kettő remekül használható.

A Nikon D300 nekem nagyon tetszett. Aki eddig Nikont használt, az most még inkább szeretni fogja, aki pedig Canont, az valószínűleg továbbra sem tér át, hiszen az optikák nem kompatibilisek, eladni őket nincs igazán értelme, mert sokat bukhatunk rajta.

Aki pedig most tervez DSLR-t vásárolni és van legalább 400e ft-ja a vázra, és szeretne minőségi fényképezőt vásárolni, annak szívből ajánlom ezt a típust, szerintem nem fog benne csalódni és örömmel fogja használni.

© 2012 - 220volt.hu Kft. | A feltüntetett árak, képek, leírások tájékoztató jellegűek és nem minősülnek ajánlattételnek, az esetleges pontatlanságáért nem vállalunk felelősséget. design by colordonor