Nikon D60 Teszt

Aki nem rendelkezik még tükörreflexes fényképezőgéppel, annak egyre nagyobb fejtörést okoz, hogy a piacon lévő több tucat típusból melyiket is válassza majd. Gyártó, ár vagy éppen a gép tudása alapján szűkíthetjük a kört, hogy végül a döntés megszülethessen.
A következőkben a Nikon új DSLR gépét vesszük jobban szemügyre, ami a D60 nevet viseli. Reméljük, hogy tesztünkkel némi segítséget tudunk majd nyújtani a választáshoz.

Igen, ismerős lehet a D60 típus megjelölés azoknak, akik már régebb óta követik az eseményeket a digitális piacon. Úgy jó 6 éve így jelölték a Canon 6 megapixeles gépét is, amikor még a D betű a szám előtt foglalt helyet.
(2002 februárjában jött ki a Nikon D100 és a Canon D60 is. Valószínűleg ekkor születhetett egy megegyezés a D betű használatáról, így a Canon következő modelljén, a 10D-n, már felcserélték.)

Az, hogy helyes döntés volt-e a D60-as típusszámot használni, nem tudjuk, de mivel ez a gép sokban hasonlít az elődre, a D40x-re, ezért először vele fogjuk összehasonlítani.

Külsőre nem is nagyon találni különbséget, csupán a program tárcsa teteje lett simább, a kereső gumi gyűrűje lett nagyobb, és a kereső alá került egy szenzor, ami ha érzékeli az arcunkat, kikapcsolja az LCD-t. Végül pedig egy piktogram és a gomb funkciója változott a bekapcsoló tárcsa felett, ami korábban az LCD státuszt kapcsolta ki-be, most viszont az Active D-Light funkciót kapcsolhatjuk be vele fotózás közben is. (Ez a funkció hivatott a csúcsfényes és árnyékos részek kiegyenlítésére a nagyobb részletgazdagság érdekében.)
Az LCD nagysága, a gombok elhelyezkedése, mérete nem változott.


A gép belsejében viszont a leglényegesebb változás, hogy a D3 és D300 után, ebbe a típusba is belekerült az új EXPEED képfeldolgozó processzor, ami gyorsabb működést és szebb képet produkál. A CCD maradt 10,2 Mpixel, viszont kapott egy automatikus szenzortisztító funkciót, ami manapság egyik gyártó kínálatából sem hiányozhat.

A mondás szerint egy újszülöttnek minden vicc új, így tehát nézzük meg részletesebben, hogy mit is kap pontosan Kovács úr, amikor megvásárolja élete első tükörreflexes fényképezőgépét, a Nikon D60-at.

Ha Kovács úrnak nagy keze van, akkor sincs gond, mert annak ellenére, hogy ez a váz (illetve a D40 és D40x is) a legkisebb Nikon által tervezett tükrös digitális váz, stabilan fogható, az ujjaknak marad elég hely a markolat és az optika között. Fekete, fröcskölt felületű műanyagból készült, a markolatnál bőrszerű érzéssel. A kivitelezésre nincs panasz, jó tervezésű és összeszerelésű gép.

A szokásos visszanézés, menü, nagyítás gombok hátul a bal oldalon, jobbra a kuka, a négy irányú mozgatás és annak középen az "OK" gomb foglal helyet. A váz tetején a program tárcsa, az exponáló gomb, mellette a bekapcsoló gyűrű és két funkció gomb, a váz bal oldalán a vaku nyitó gomb és alatta az önkioldó gombja, ami egyben egy programozható funkció gomb is.
Kis váz, kevés gomb. Ami kimaradt, azt mind megtaláljuk majd a menűben. Aki a kompakt gépekhez volt hozzászokva, annak nem lesz furcsa, hogy sok mindent csak azon keresztül állíthat majd be.

A szokásos helyen, oldalt az SD kártya helye, mely könnyen nyitható, rugós ajtóval rendelkezik, a másik oldalt pedig egy egyszerű, gumis fedőlap alatt az USB és a video csatlakozó található.

Első bekapcsoláskor a nyelv kiválasztását kéri a gép. 15 nyelv közül választhatunk, sajnos magyar nincs köztük. Majd időzóna és dátum beállítás következik.
Ha ezen túl vagyunk, a D60 elvégzi élete első érzékelő tisztítását, bár ha ügyesen tettünk fel az optikát, akkor ez még nem fontos, de mivel ez alapbeállítás, ezért minden bekapcsolás után majd így tesz. Ezt persze bármikor kikapcsolhatjuk a menüben.

A hátsó 2,5 colos LCD-n - ami továbbra is 230.000 pixel - megjelenik egy egész kellemes, barnás-szürkés színű képernyő, ahol láthatjuk az összes fontos aktuális beállítást illetve információt. Így például az expozíciós értékeket, az akkutöltést, a készíthető képek számát, az ISO érzékenységet, a felbontást, a program-módot stb.

Ha ezeken valamit változtatni akarunk, akkor a bal alsó nagyítás gombot megnyomva (ami ilyenkor 'Set' funkciót kap) módosíthatjuk bármelyik értéket, melyekhez kis képecskéket társítottak mintegy szimulálva az aktuális érték hatását. Például a fehéregyensúly beállításnál lakásbelső körteizzóval vagy tárgyaló neon világítással látható, az önkioldónál pedig egy család mosolyog ránk. Ez a funkció nagy segítség lehet azoknak a kezdő fotósoknak, akik még nincsenek igazán tisztában minden paraméterrel, beállítható értékekkel és azok hatásaival.
Ez vonatkozik arra a blende rajzra is, ami szintén a grafikus kijelzőn látható. Ha a beállítótárcsával emelem a blendeértéket, a rajzon szűkül a blendenyílás és fordítva. Az pedig, amikor elfordítjuk a programtárcsát és az LCD-n is forog a rajza, már tényleg csak optikai tuning...
Mint talán az is, hogy a gépet portré állásba fordítva, az LCD-n lévő információ is elfordul.


Ha szettben vásároljuk a fényképezőt, akkor egy AF-S 18-55/3.5-5.6 optikát kapunk a vázhoz, ami körülbelül 3x-os zoom-nak felel meg. Ez egyébként 27-82mm-es átfogás hagyományos gépen.

Fontos tudnunk, hogy a Nikon a D60 vázba sem épített élességállító motort. (A D40 és D40x vázakból is már kihagyták) Ezekre a típusokra az AF-S jelzésű objektíveket kell csatolnunk, amelyekben megtalálható a zoom motor. A korábbi AF optikákat továbbra is használhatjuk, de csak manuális módban.
Az optika csendes működésű, hangja alig hallható, viszonylag gyorsan megtalálja az élességet, amit három ponton kereshet. Ehhez még segítséget nyújt az autófókusz segédfény is, amikor kevés fényben fotózunk.
(Egyedül az élességet jelző csipogás lehet zavaró, amit a menűben gyorsan ki is kapcsolhatunk.)

Miután memóriakártyát is helyeztünk a gépbe, fotózzunk. Kártya nélkül nincs exponálás, hacsak nem a menüben ezt is átállítottuk.
Exponáláskor a zár hangja halknak mondható, bár ez a Nikon esetében nem újdonság. Ha sorozatot szeretnénk készíteni, akkor maximum 3 képet tudunk lőni másodpercenként, ami valószínűleg ebben a kategóriában bőven elég, mint ahogy a keresőkép is, ami 95%-os lefedettséget ad 0.8x-os nagyítás mellett.

A képeket elmenthetjük három féle JPG minőségben vagy RAW formátumban, illetve JPG esetén három féle méretet is választhatunk. (1936 × 1296, 2896 × 1944 vagy 3872 × 2592 pixel)
Az elkészített fotókat azonnal vissza is nézhetjük. Az LCD hagyományosnak mondható felbontása mellett élvezhető képet ad. Ha részletet vagy élességet akarunk ellenőrizni, kinagyíthatjuk a fotót, illetve négy irányba gördíthetjük, közben kép a képben ellenőrizhetjük, hogy hol járunk. Kicsinyítéskor 2x2 vagy 3x3 mozaik képek között lapozhatunk.
Teljes kép állásban a fel-le gombokkal további információkat kapunk. Hisztogram és az összes fontos expozíciós adat megjeleníthető.
Ha képet törölnénk, a kuka gombbal óvatosan bánjunk, mert második nyomásra búcsút inthetünk a fotónak. Összes kép törlésre nincs lehetőség, ezt egy formázással oldhatjuk meg.

Az érzékenységet 100 és 1600, illetve Hi1 (ISO 3200) értéken rögzíthetjük.

A program tárcsán a szokásos automata, programozott automata, rekesz és záridő előválasztás, manuális mód, illetve a gyári programok találhatóak.
A beépített vaku manuálisan nyitható a vaku alatt lévő gombbal vagy automata módban magától nyílik. Kulcsszáma 12-es, ami ISO 100-nál és 2.8-as rekesznél kb. 4 méteres hatótávolságot jelent. Jelen eseben 3.5-ös blendénél természetesen kevesebb, illetve nagyobb érzékenységre állítva a gépet, több. Ezt használat során természetesen kitapasztalhatjuk.

A gép menürendszere jól átlátható. Bal oldalon függőlegesen a főmenü, mellette az aktuális almenü lista. Az aktuális pozíciót sárga háttérrel jelzi a gép, így jól láthatjuk, hogy merre járunk. Kezelése a négy iránnyal és az OK gombbal könnyű, értelemszerű.
Sajnos magyar nyelv híján be kell érnünk valamelyik világnyelvvel, illetve nyelvtudásunk szerint választhatunk 15 nyelv közül.
Amennyiben rendelkezünk magyar nyelvű használati útmutatóval, úgy már könnyen kikereshetjük a kívánt paramétert. Érdemes jegyzetelni és memorizálni, hogy ne szoruljunk állandóan a könyv segítségére.

Aki most vásárol először digitális fényképezőgépet és ebben a kategóriában keres, annak bátran ajánlhatjuk ezt a típust. Mind árban, mind pedig tudásban felveszi a versenyt a konkurens típusokkal. Kirándulásra, családi eseményekre, emlékképekre és egyéb amatőr célú használatra bőven megfelel a kis Nikon D60-as. Bátran ajánlhatjuk kezdő fotósoknak is. Nem fognak benne csalódni.

Tartozékok:
Kit objektív: AF-S DX Nikkor 18-55/3.5-5.6G ED II, nyakpánt, USB kábel, akkumulátor (EN-EL9, 1000mAh), töltő, kereső takaró kupak.
Memóriakártya nem jár a géphez, ezt külön kell megvásárolnunk.

Legfontosabb tulajdonságok:

Felbontások1936 × 1296, 2896 × 1944, 3872 × 2592
Érzékelőlapka pixelszáma10,8 Megapixel
Effektív pixelek száma10,2 Megapixel
Érzékenységauto / 100 - 3200
Leghosszabb záridő30 mp
Legrövidebb záridő1/4000 mp
Sorozatfelvételmax. 3 kép/mp
Kereső0,8x-es nagyítás, 95% lefedettség
LCD2,5" (230.000 pixel)
© 2012 - 220volt.hu Kft. | A feltüntetett árak, képek, leírások tájékoztató jellegűek és nem minősülnek ajánlattételnek, az esetleges pontatlanságáért nem vállalunk felelősséget. design by colordonor