Megfizethető objektív videózáshoz -
Sirui 50 mm f/1.8 anamorphic 1.33x teszt

A Siruit eddig az állványairól ismertük, tavaly viszont bemutatta első, saját objektívét, amellyel a videósoknak kedvez.

Körülbelül 3 hónapja érkeztek meg a demópéldányok a Sirui Hungary-hoz, mostani tesztalanyomat (M4/3-os bajonettel) én csomagoltam ki elsőként. Rögtön megtetszett, amit viszontláttam a fotókon és a videókon. Akkor csak egy rövid ideig próbálgathattam, most viszont hosszabb időre is a kezeim közé kaptam.

A Sirui 50 mm f/1.8 anamorphic 1.33x felépítés

Rögtön egy magyarázattal kezdeném, ugyanis aki nem jártas a videós objektívekben, annak az első kérdése: mitől anamorphic, vagyis alaktorzító és miért jó ez? Ez a „formátum” még az 1950-es években, a szélesvásznú mozifilmek terjedésével arányosan vált népszerűvé a filmesek körében, mivel a meglévő technikával lehetett kevés veszteség mellett 2.35:1 szélesvásznú és képoldalarányú felvételt előállítani.

Manapság már a 16:9-es szenzorral úgy lehet rögzíteni az említett képarányhoz szükséges információt, hogy közben nem megy kárba semmi. Ugyanis az ehhez hasonló objektívek horizontálisan torzított képet mutatnak a kijelzőn, viszont utómunkában szét lehet húzni a megfelelő, 2.35:1-re, így garantált a moziélmény.

A hasonló kategóriájú lencséken (pl. Atlas, Vazen vagy SLR Magic) általában 1 és 3 millió forint közötti árcetli lóg, míg a tavaly bemutatott újdonságot 260 000 Ft körül vesztegetik, ami meglepően alacsony a korábbiakhoz képest. Viszont ez a minőségen egyáltalán nem érzékelhető, mivel kialakítása és anyaghasználata is profi. Emellett az 560 g-os súly is töredéke a kategóriatársakéhoz képest. Ennek köszönhetően kisebb teherbírású, olcsóbb gimbalra is felrakható. (például a képen látható DJI Ronin S-re is.)

És, ha ez még nem lenne elég, akkor a Sirui nem a szokványos bajonettekkel kínálja a filmes technikát, hanem Sony E-vel, Fujifilm X-szel és M4/3-al. Egyetlen hátránya talán, hogy nem rajzolja ki a Full Frame-et, így Sony-n 75mm, M4/3-on pedig 100 mm lesz a gyújtótáv.

Szemből nézve egyből feltűnik, hogy a frontlencse a szokványostól eltérő, függőlegesen nyújtott kialakítással rendelkezik. A strapabíró alumínium házban 11 lencse található, 8 csoportba rendezve. A 106 mm hosszú és 69 mm átmérőjű konstrukció átgondolt, és minden gyűrű szépen mozog és kézre áll. Szokatlan az is, hogy az objektívben 10 rekesz lamella található.

Oldalról nézve az élességállítás széles gyűrűje egyből megfogja a tekintetet, ezen egy 0,85m-től a végtelenig osztott skála található. Új állapotában nagyon feszes és kissé nehézkes volt a fókuszálás, viszont mostanra már „bejáródott” így finoman és könnyedén jár. (Releváns magyar nyelvű tesztet nem találtam a neten, viszont, ha jól tudom különböző forgatócsoportok már letesztelték terepen.) Ez alatti sávban olvasható a gyújtótáv 50-es jelölése, majd a rekesz gyűrűje 1,8-tól 16-ig skálázva. A gyártó még a bajonett típusát is feltüntette közvetlenül a fém bajonett felett.

A Sirui 50 mm f/1.8 anamorphic 1.33x a gyakorlatban

A külföldi sajtó valósággal felrobbant a bejelentést követően, sokan állították, hogy ennyi pénzért, nem lehet igazi filmes megjelenést produkálni. Bevallom, kicsit én is kétkedve fogadtam, viszont a gyakorlati tapasztalatok alapján tényleg tudja, amit beígért a gyártó. Gyönyörű, cinemascope stílusú felvételek, élénk kék, sci-fi hatású vízszintes fénycsíkok és ovális bokeh jellemzi, akárcsak egy lényegesen többe kerülő objektívet. Viszont az biztos, hogy a következő Csillagok Háborúja filmet nem egy Sirui 50 mm f/1.8 anamorphic lencsével veszik majd fel. Ár-érték arányban elfogadható, és a halandó emberek számára is elérhetővé válik a valódi szuper-szélesvásznú felvételek világa.

A tesztidőszak alatt alig volt leszedve az Olympus E-M10 Mark II vázról, amivel a felvételek készültek. Mivel stabilizátor nincs az objektívben - és az élességállítás is manuálisan történik, akárcsak a rekeszelés -, így a vázon semmilyen visszajelzés nincs az adott beállításról. Az említett vázon még nincs anamorf beállítási lehetőség, így az LCD-n egy torzított képet láttunk. Mivel nem raktunk rá kontrollmonitort, amin már a széthúzott verziót láttuk volna viszont, így megvoltak a maga kihívásai, mivel ez más képforma, amelyet a legtöbben megszoktunk.

Ebbe az idősávba beleesett a Végső Összecsapás nevű rendezvény, ahol sok egyéb program mellett egy MINI-s autótalálkozó is zajlott. Egy operatőr barátom segítségével ott próbáltam ki, mit is tud a technika. Készültek tesztfotók is változó rekesz mellett, de mivel felépítése inkább a kolléga célcsoportjának kedvez, így ennek a kiaknázására fektettünk nagyobb hangsúlyt.

Később, az esti órákban bemerészkedtünk a belvárosba is, ahol sikerült felszínre hozni az említett sci-fi és ovális bokeh hatást.

A Sirui 50 mm f/1.8 anamorphic 1.33x képminőség

Amire mindenki kíváncsi, hogy milyen minőségű felvételek készíthetők vele. Az objektív képminősége felülmúlta az előzetes elvárásaimat, a teljes képen kevés vignettálás és jó élesség áll rendelkezésre. A sarkoknál kicsit lágyabb a kép, különösen nagy rekeszállásnál, de ez inkább hozzáad az összhatáshoz, mintsem levon az értékéből. A színek és a kontraszt is jobb, mint ami az alacsonyabb árú objektíveket általában jellemzi.

A vízszintes kék csíkok - amiket éles fények esetén produkál az objektív - egyszerűen gyönyörűek, csak nagyköltségvetésű sci-fi filmekben láttam hasonlót. Az objektív egyik vonzereje a többrétegű nanobevonatnak és a lencsetagok elhelyezésének köszönhető. Nehezen lehetne ilyet kreálni utómunkával. A témán kívüli fénypontok kissé megnyúlnak, de nem zavaróan, sokkal inkább látványosnak mondanám. Viszont ez nem olyan szélsőséges, mint a full-stretch 2x-es szorzóval rendelkező objektíveknél, mivel a Sirui „csak” 1,33x.

A Sirui 50 mm f/1.8 anamorphic 1.33x-ról röviden

Nekem annyira nem fekszik az operatőri munka, viszont ezzel a technikával élvezet volt dolgozni. A profi filmeseken kívül sokan nem férhettek hozzá hasonlóhoz, mivel halandó ember számára csillagászati áruk van. Ez a kiváló ár-érték aránnyal, anamorf felépítéssel rendelkező lencse remek opció lehet az igényesebb, ugyanakkor alacsony költségvetéssel rendelkező szakemberek számára. A kívánt hatás eléréséhez azonban nem árt egy jó videóvágó program, amivel a kívánt 2.35:1 képarányra szét lehet húzni a megnyújtott, nyers felvételeket.

A Sirui 50 mm f/1.8 anamorphic 1.33x pozitívumai:

  • Anamorphikus kialakítás.
  • Jó képminőség.
  • Sima, lineáris, manuális fókusz.
  • Kiváló ár-érték arány.
  • Profinak tűnő, filmes hatások.

A Sirui 50 mm f/1.8 anamorphic 1.33x negatívumai:

  • Csak APS-C, vagy annál kisebb szenzorral rendelkező gépekkel kompatibilis.
  • Manuális, így az objektívvel kapcsolatos adatokat nem továbbítja a vázba.
  • Nincs beépített képstabilizátor.

A tesztben található képeket utólag kihúztam, hogy ne a nyújtott fotók legyenek a cikkben. A linkre kattintva meg tudod nézni és le tudod tölteni a nyers fájlokat , így láthatod milyen kép jelenik meg a váz kijelzőjén.

Írta: Háfra Zsolt

Külön köszönet Zsiska Ferencnek.

Az objektívet köszönjük a Sirui Hungary-nak!

Tesztelt termék:

Sirui 50mm f/1.8 Anamorfikus objektív 1.33x (Micro 4/3)

  • 107 mm-es hosszúság
  • 560 gramm
  • Nincs beépített képstabilizátor
259 990 Ft

További elérhető bajonettek:

Sirui 50mm f/1.8 Anamorfikus objektív 1.33x (Sony E)

  • 107 mm-es hosszúság
  • 560 gramm
  • Nincs beépített képstabilizátor
259 990 Ft

Sirui 50mm f/1.8 Anamorfikus objektív 1.33x (Fujifilm X)

  • 107 mm-es hosszúság
  • 560 gramm
  • Nincs beépített képstabilizátor
259 990 Ft

Ajánlott kiegészítők:



Megfizethető objektív igényes filmeseknek - Sirui 50 mm f/1.8 anamorphic 1.33x vélemények:

Feliratkozás hírlevélre


A hírlevél feliratkozással a 220volt Magyarország Kft. az Ön által megadott e-mail címre az adatai alapján hírlevelet küld, és üzleti célú ajánlataival felkeresheti. A hírlevél feliratkozásával Ön önkéntesen hozzájárul a Hírlevél Adatkezelési Tájékoztatásban foglalt adatkezeléshez. Bármikor jogosult az adatkezelésről tájékoztatást kérni, az adatok helyesbítését vagy törlését igényelni az adatvedelem@220volt.hu email címre küldött levélben. Az Ön által rendelkezésre bocsátott adatok valódiságáért felelősséget nem vállalunk. Hírlevelünk Adatkezelési Tájékoztatóját itt olvashatja
© 2020 - 220volt Magyarország Kft. | A feltüntetett árak, képek, leírások tájékoztató jellegűek és nem minősülnek ajánlattételnek, az esetleges pontatlanságáért nem vállalunk felelősséget. look by colordonor