A mindenes - Sony Alpha 7 III teszt

A Sony Alpha 7 III rengeteg dologban fejlődött az elődjéhez képest, ráadásul pár tulajdonságában megegyezik a nagytesóval, az Alpha 9-cel .

2020-ban már hét esztendeje annak, hogy a Sony berobbant a piacra az első tükör nélküli, Full-Frame méretű érzékelővel ellátott vázaival, az Alpha 7-tel és az Alpha 7R-rel. Azóta rengeteget fejlődött a technika. Az A7 III -at anno, a megjelenése után néhány héttel szerencsém volt kézbe venni és próbálgatni kicsit, azonnal tetszett, bár kevesebb objektív közül lehetett választani akkoriban, mint most.

A Sigma 100-400 mm DG DN OS Contemporary teszthez kértem a Sony Magyarországtól az Alpha 7 III vázat, és mivel korábban is szerettem volna hosszabb ideig próbálgatni, így kértem még hozzá pár gyári objektívet is, és neki láttam a tapasztalatok gyűjtésének. Természetesen nem csak az önös érdek vezérelt, hiszen a mai napig egy nagyon népszerű termékről van szó. Sokan teszik le a voksukat mellette, akik DSLR rendszerről váltanak, mivel ár-érték arányban már nem annyira horribilis, mint a bemutatójának évében. Továbbá a hibrid tulajdonságainak köszönhetően fotóban és videóban is megállja a helyét.

A Sony Alpha 7 III felépítése

Az elődjéhez képest méretben és ergonómiában is sokat fejlődött az Alpha 7 III, akárcsak tudásban. Első ránézésre észrevehető változás, hogy nagyobb lett a markolat, így kényelmesebb és biztosabb a fogása, még portrémarkolat nélkül is, ami, VG-C3EM névre hallgat, és opcionálisan megvásárolható hozzá.

A fizikális méretének változásával párhuzamosan a súlya is megnőtt 50 grammal, így 650 egységet nyom, az NP-FZ100 -as akkumulátorral együtt, amellyel 610 fotó készíthető el, egyetlen feltöltéssel. Az alapcsomag nem tartalmaz külső töltőt, így kénytelenek vagyunk USB C-vel abszolválni a töltést. Természetesen külön megvásárolható hozzá a BC-QZ1 akkumulátortöltő .

További látványos változás, hogy a hátulján átrendezték a gombokat, és kapott egy fókuszpont állító joystick-ot, ezzel is növelve az ergonómiát. Felülről nézve a markolat 14 mm-rel való megnyúlását leszámítva nincs lényegi változás. A szimpla kártyafoglalat helyett duplát kapott, ugyan csak az egyik támogatja az UHS-II-őt.

A Sony középkategóriás gépe megörökölt pár tulajdonságot az akkori csúcsmodelltől az Alpha 9-től, természeteseten kicsit butított változatban. Azóta a termékcsalád bővült a kifejezetten fotózásra illetve videózásra készült vázakkal, amelyek árban mind az Alpha 7 III felett helyezkednek el. Így általános felhasználásra még mindig a jelenlegi tesztalanyom a legjobb választás.

A Sony Alpha 7 III képminősége

A 24 megapixeles szenzor hatalmas fejlődésen ment át, ugyanis 693 fókuszpont található rajta, ez pedig jelentős előrelépés és kimondottan kényelmes - főleg, ha mozgó témát fotóz az ember. Ezen kívül nagyobb lett a dinamikatartomány és az ISO érzékenység is jobb. A 10 kép/másodperces sorozatfelvétel folyamatos élességállítással nem is rossz, bár autóversenyre és profi felhasználásra nem mindig elegendő.

A tömörítetlen fotók, rengeteg adatot tartalmaznak, így elég széles skálán lehet húzgálni a csúszkákat. Ahogy nézegettük, szinte lehetetlen rossz képet készíteni vele... A frissített BIONZ X processzor az elődhöz képest 1,8-szor gyorsabban dolgozik, szóval a megfelelő sebességű kártyával a 14 bites RAW is kiválóan használható.

A Sony Alpha 7 III tesztje során használt objektívek

A Sony Magyarországnak ezúton is szeretném megköszönni, hogy a rendelkezésemre bocsátották a Sony FE 200-600mm f/5.6-6.3 G OSS -t, a Sony FE 16-35 mm f/2.8 GM-et és a Sony 28-70 mm f/3.5-5.6 OSS FE-t. Ezekkel különböző helyzetekben tudtam feszegetni a váz határait. Megpróbáltam egyforma időt szánni az objektívekre, de a 200-600 mm levett a lábamról, így sok esetben azt használtam. Például felszálló repülőknél jól jött a 600-as végállás, illetve a Hungaroringen is elfért.

A Sigma 100-400 mm DG DN OS Contemporary kapcsán már írtam, hogy az is elég a látványos fotók elkészítéséhez, viszont mindig lehet egy magasabb szintre lépni, a 200-600 mm pedig ez esetben az előre lépés. Vannak ugyanis olyan kanyarok a mogyoródi aszfaltcsíkon, ahol indokolt a nagyobb vég. Ilyen például az egyes kanyar, ahonnan rajtot szoktam fotózni Formula-1, illetve más szériák esetében is. Onnan nem érdemes kisebb technikával lövöldözni. Illetve, a látószög szűkössége miatt érdekes pillanatok örökíthetők meg, például az előző kanyarra tekintve. A 200-600 egy profi technika, amely viszonylag kompakt méretű, bár az én hasonló átfogású Tamron objektívemnél nehezebb egy picivel. Az a helyzet, hogy nem tudok belekötni, hihetetlenül gyorsan és halkan talál élességet, és sosem tévesztett a tesztidőszak alatt! Természetfotózásra is bátran merem ajánlani, mivel kipróbáltam ilyen körülmények között is, na, meg, ha a versenypályán megállta a helyét, akkor egy vadlesben sem jelenthet neki problémát... Utóbbinál pedig előny az, hogy a vázban van csendes mód is, így hang nélkül lehet állatokat fotózni, nem fognak megijedni a zár kattanásától.

Míg előbbi a pálya szélén, a Sony FE 16-35 mm f/2.8 GM a paddockban állta a sarat, bár azért készültek vele nagy látószögű svenkelt fotók is. Emellett videózásra sem utolsó ez a technika.

Mivel a Sony 28-70 mm f/3.5-5.6 OSS FE gyújtótávja az említett két objektív között van, így nem teljesen, de kitölti az űrt. Tehát, az említett szettel abszolválható egy versenyhétvége, bár, ha éles bevetésről - például az F1-ről vagy a Túraautó Világkupáról - lenne szó, akkor máshogy állítanám össze a szettet.

A Sigma 100-400 és a Sony 200-600 felhasználási területe közel azonos, a vásárlói réteg viszont már nem annyira. Mind a kettőnek meg van a maga előnye, és természetesen a hátránya is.

A Sony Alpha 7 III terepen

Több helyszínen, változó körülmények között is kipróbáltam a vázat, az említett objektívek egyikével. Elsőre nagyon kényelmes volt, a gombjai átláthatók, nem úgy, mint a menürendszere. A Sony annyira szeretett volna mindent a felhasználok keze alá rakni, hogy egy szinte átláthatatlan skála lett belőle. Viszont megoldást is kínáltak, ugyanis a leggyakrabban használt menüpontokat egy külön kedvencek pontba lehet szedni, így máris egyszerűbb elérni a kívánt funkciókat.

Ezen kívül szinte az összes gomb szerepe szabadon alakítható, szóval teljesen személyre lehet szabni a kezelőfelületet. A három tárcsának köszönhetően pedig manuális módban az összes fő paraméter könnyen és gyorsan állítható.

Az akkumulátor üzem ideje kellemes meglepetés volt számomra, bár egy hosszabb napra vinnék magammal egy tartalék akkut, illetve egy nagyobb kapacitású powerbankot is. A 2 359 296 képpontot tartalmazó EVF, vagyis a digitális kereső, tartós használat mellett sem volt kellemetlen vagy fárasztó a szemnek.

A továbbfejlesztett autófókusz rendszer a gyakorlatban is elképesztően gyorsan megtalálja a mozgó témát, és nem veszíti el azt. Szóval ideális sportfotózásra, ahol sokszor kiszámíthatatlanok a mozgások. Itt több féle mód áll rendelkezésre, az egyetlen apró mezőtől, a nagyobb, tologatható területen és a teljesen automata módon át a témakövetésig. Az utóbbinál a rendszer befogja és követi a témát, mozogjon az bármerre. Ez nagyon hasonlít az Alpha 9-ben található funkcióra.

A szemkövető autófókusz segítségével profi portrék készíthetők, háttérfényben, lefelé nézéskor és részlegesen takart arc esetén is felismeri a szemet. Egyik esetben oldalról fotóztam az alanyt, akinek úgy megtalálta a szemét, hogy a fején szemüveg volt, a szára pedig kitakarta a szemének nagy részét. Különböző helyzetekben vizsgálva a tapasztalat az, hogy 7 méterről már megtalálja és tartja is a fókuszt, az objektív közelpontjáig.

Ami a stabilizátort illeti, a vázban egy 5 tengelyes precíziós egység dolgozik, amely giroszkópos érzékelőkkel és algoritmusokkal 5 fokozatnyi zársebességjavulást eredményez. Ez a stabiizátor ötféle mozgást képes kompenzálni, ezek a billentési/fordulási rázkódás, a x/y tengelyirányú berázás és a hosszú záridővel készülő fotóknál jelentkező bemozdulás. A gyakrolatban ez nagyon jól tud jönni és kimondottan hasznos a sportfotózásnál. Nem mellesleg pedig nem csak az E-bajonettes objektívekkel működik.

Díjak és elismerések

  • TIPA (Technical Image Press Association) World Awards 2018 - Elnyerte a legjobb tükör nélküli full frame fényképezőjének járó díjat.
  • EISA ( Expert Imaging and Sound Association) Award 2018-2019 - Az év fényképezőgépe lett.
  • DPreview Award 2018 - Az év termékének és az év középkategóriás fényképezőgépének járó díjat is elhódította.

Az előbbiek esetében a bírák vizsgálják többek között az innovációt, az élvonalbeli technológiát, a dizájnt, a könnyű kezelhetőséget és a termékek ár-teljesítmény arányát is. Már az is hatalmas elismerés, ha egy termék az egyik szövetség díját kiérdemli, a Sony Alpha 7 III pedig a TIPA és az EISA értékelésében is az élen végzett.

A Sony Alpha 7 III videós tulajdonságai

A 7 III-nak rengeteg előnye van, ezek pedig egyetlen szóval leírhatók: „Hibrid” . Ugyanis a kimagasló fotós tudása mellett a mozgóképkészítésben is minőségit nyújt. Maximális felbontása 4K HDR, 24p-vel.

Viszont itt elérhető a HLG (Hybrid Log-Gamma) képprofil, amely támogatja az azonnali HDR-munkamenetet, és összességében véve így is elég erős ez a konstrukció. Továbbá az S-Log3 javítja az átmeneteket az árnyékoktól a középtónusokig, és akár 14 fokozatig képes bővíteni a dinamikus tartományt. A120/100 képkocka/mp sebességnél 60-szorosára is gyorsíthatjuk a felvételt, vagy éppen ötször lassabb is tud lenni.

Ha 30 fps-ben szeretnénk rögzíteni, akkor nem árt tudni, hogy a gép átvált egy kisebb mezőre, itt 1,2x-es szorzót kell figyelembe venni a gyújtótávnál.

A Sony Alpha 7 III pozitívumai:

  • Egyformán jó fotó és videó tulajdonságokkal rendelkezik
  • Full-Frame méretű szenzor
  • Magas ISO érzékenységen is jó képminőség
  • Kiváló autófókusz rendszer (szemkövető AF)
  • 693 fókuszpont
  • 10 kép/ms sorozatfelvétel

A Sony Alpha 7 III negatívumai:

  • Nincs beépített vaku
  • Az érintőképernyő dönthető, nem kihajtható, átláthatatlan menürendszer

Tesztképek

váz: Sony Alpha 7 III
objektív: Sony FE 16-35mm F2.8 GM
záridő: 1/160
rekesz: f/4,5
ISO: 100
fókusztávolság: 16 mm
váz: Sony Alpha 7 III
objektív: Sony FE 16-35mm F2.8 GM
záridő: 1/125
rekesz: f/4,5
ISO: 100
fókusztávolság: 35 mm
váz: Sony Alpha 7 III
objektív: Sony FE 16-35mm F2.8 GM
záridő: 1/90
rekesz: f/8
ISO: 100
fókusztávolság: 35 mm
váz: Sony Alpha 7 III
objektív: Sony FE 28-70mm F3.5-5.6 OSS
záridő: 18 mp
rekesz: f/22
ISO: 50
fókusztávolság: 28 mm
váz: Sony Alpha 7 III
objektív: Sony FE 28-70mm F3.5-5.6 OSS
záridő: 30 mp
rekesz: f/22
ISO: 320
fókusztávolság: 45 mm
váz: Sony Alpha 7 III
objektív: Sony FE 28-70mm F3.5-5.6 OSS
záridő: 1/60
rekesz: f/6,7
ISO: 2500
fókusztávolság: 60 mm
váz: Sony Alpha 7 III
objektív: Sony FE 200-600mm f/5.6-6.3 G OSS
záridő: 1/200
rekesz: f/6,7
ISO: 100
fókusztávolság: 600 mm
váz: Sony Alpha 7 III
objektív: Sony FE 200-600mm f/5.6-6.3 G OSS
záridő:1/500
rekesz: f/6,3
ISO: 125
fókusztávolság: 600 mm
váz: Sony Alpha 7 III
objektív: Sony FE 200-600mm f/5.6-6.3 G OSS Sony FE 200-600mm f/5.6-6.3 G OSS
záridő: 1/200
rekesz: f/6,7
ISO: 100
fókusztávolság: 200 mm
váz: Sony Alpha 7 III
objektív: Sony FE 200-600mm f/5.6-6.3 G OSS
záridő: 1/8000
rekesz: f/5,6
ISO: 2500
fókusztávolság: 200 mm
váz: Sony Alpha 7 III
objektív: Sony FE 200-600mm f/5.6-6.3 G OSS
záridő: 1/500
rekesz: f/6,3
ISO: 640
fókusztávolság: 600 mm
váz: Sony Alpha 7 III
objektív: Sony FE 200-600mm f/5.6-6.3 G OSS
záridő: 1/750
rekesz: f/6,3
ISO: 2500
fókusztávolság: 600 mm (crop)
váz: Sony Alpha 7 III
objektív: Sony FE 28-70mm F3.5-5.6 OSS
záridő: 1/200
rekesz: f/5,6
ISO: 200
fókusztávolság: 70 mm
váz: Sony Alpha 7 III
objektív: Sony FE 70-200mm f/2.8 GM OSS
záridő: 1/125
rekesz: f/11
ISO: 100
fókusztávolság: 160 mm
váz: Sony Alpha 7 III
objektív: Sony FE 70-200mm f/2.8 GM OSS
záridő: 1/125
rekesz: f/13
ISO: 100
fókusztávolság: 200 mm
váz: Sony Alpha 7 III
objektív: Sony FE 70-200mm f/2.8 GM OSS
záridő: 1/125
rekesz: f/13
ISO: 100
fókusztávolság: 200 mm

Ha tetszett ez a teszt, akkor az alábbiak is érdekesek lehetnek számodra:

Írta és a felvételeket készítette: Háfra Zsolt

Köszönet a termékekért a Sony Magyarországnak!

Tesztelt termék:

Sony Alpha 7 III váz (ILCE7M3B.CEC)

  • FullFrame
  • 24 MegaPixel
  • Kihajtható LCD
  • NFC
  • Érintőképernyő
  • 4K felbontás
664 890 Ft
Raktáron

Kipróbált objektívek:

Sony FE 200-600mm f/5.6-6.3 G OSS (Sony E) (SEL200600G)

  • Tartozék napellenző
  • 318 mm-es hosszúság
  • 2115 gramm
679 890 Ft

Sony FE 16-35mm f/2.8 GM (Sony E) (SEL1635GM)

  • Tartozék napellenző
  • 122 mm-es hosszúság
  • 680 gramm
824 890 Ft
Raktáron

Sony 28-70mm f/3.5-5.6 OSS FE (Sony E) (SEL2870)

  • Tartozék napellenző
  • 83 mm-es hosszúság
  • 295 gramm
179 890 Ft

Ajánlott kiegészítők:

Sony NP-FZ100 (Z sorozat) akkumulátor

  • Kompatibilitás: Sony Alpha a9
  • 2280 mAh kapacitású akkumulátor
32 890 Ft
Raktáron

Jupio Sony NP-FZ100 akkumulátor

  • 2040 mAh kapacitású akkumulátor
22 990 Ft
Raktáron

Jupio Sony NP-FZ100 2040mAh akkumulátor és USB Dual Charger Kit (használt)

  • 2040 mAh kapacitású akkumulátor
40 000 Ft
Raktáron

Jupio Sony NP-FZ100 2040mAh akkumulátor és USB Dual Charger Kit (CSO1004v3)

  • 2040 mAh kapacitású akkumulátor
56 990 Ft
Raktáron

SanDisk Extreme PRO SDHC 32GB (95MB/s) (173368)

  • 95 MB/s olvasási sebesség
  • 32 GB kapacitás
13 990 Ft
Raktáron

SanDisk Extreme PRO SDXC 64GB (170MB/s) (183530)

  • 170 MB/s olvasási sebesség
  • 64 GB kapacitás
19 990 Ft
Raktáron



A mindenes - Sony Alpha 7 III vélemények:

Feliratkozás hírlevélre


A hírlevél feliratkozással a 220volt Magyarország Kft. az Ön által megadott e-mail címre az adatai alapján hírlevelet küld, és üzleti célú ajánlataival felkeresheti. A hírlevél feliratkozásával Ön önkéntesen hozzájárul a Hírlevél Adatkezelési Tájékoztatásban foglalt adatkezeléshez. Bármikor jogosult az adatkezelésről tájékoztatást kérni, az adatok helyesbítését vagy törlését igényelni az adatvedelem@220volt.hu email címre küldött levélben. Az Ön által rendelkezésre bocsátott adatok valódiságáért felelősséget nem vállalunk. Hírlevelünk Adatkezelési Tájékoztatóját itt olvashatja
© 2021 - 220volt Magyarország Kft. | A feltüntetett árak, képek, leírások tájékoztató jellegűek és nem minősülnek ajánlattételnek, az esetleges pontatlanságáért nem vállalunk felelősséget. look by colordonor