A kosár üres.
Vásárláshoz kattints ide!
Hírek, érdekességek
Beszámoló - Egy fotósorozat margójára: Párizs
Amikor augusztusban Skóciában voltam, az utazás mind a tíz napját előre megterveztem. Hova érdemes menni fotózni, melyik kávéházból a legszebb a kilátás, hogyan jutunk el a Skót felföldre stb. Az időjárás kegyes volt a tervemhez, szinte alig esett, ami, valljuk be, Skóciában elég ritka. Végül minden megvalósult, amit szerettem volna, nem volt hiányérzetem a fotókat lapozgatva. Ugyanezzel a lendülettel vetettem bele magam az őszi párizsi utam tervezésébe. Mondhatom, rutinos vagyok a francia fővárosban. A Párizsi portré fotós workshop cikkében már elmeséltem az első, és egyben meghatározó élményemet Párizsról, ha kíváncsi vagy rá, itt olvashatod el: https://www.220volt.hu/Beszamolo/OM-SYSTEM-esemeny-231021 A gyerekkori emléken túl, vicces visszanézni az elmúlt tizenhárom év párizsi képeit. Mint egy fotográfiai evolúciós folyamat, aminek persze még korántsem értem a végére. Érdekes a sors, hogy az első iPhone-omtól, az első tükörreflexes gépemen át, az első MILC gépemen keresztül, egészen az első és jelenlegi OM System kamerámig, mindegyik állomásról tudok mutatni párizsi fotót. A bal oldali lesz a régi felvétel, a jobb oldali a mostani úton készült kép.
"Párizs mindig egy jó ötlet."
Audrey Hepburn
Szeretem a régi képeket is, mert emléknek tökéletesek. Viszont, technikailag bőven hagynak maguk után kivetnivalót. De ez is a folyamat része, senki nem kezdi tökéletes mélységélességgel, kompozícióval, a hangulathoz megfelelő utómunkával. Tanulni sosem szégyen és mindig megtérül! Biztos vagyok benne, hogy a tíz-tizenhárom évvel ezelőtti tudásom nem lett volna elég ahhoz, hogy az Air France repülőjeggyel szponzorálja az utazásomat. Idén viszont az a megtiszteltetés ért, hogy az Air France támogatta az őszi párizsi fotósorozat elkészítését. Ezúton is nagyon hálás vagyok a bizalmukért!
Konkrét útvonalakkal, utcanevekkel, napokra lebontott tervvel indultam útnak egy kora hajnali járattal. Az időjárás előrejelzés annyit mutatott, hogy néha eleredhet az eső, 40-50% eséllyel. Párizs különlegesen szép esőben, legalább lesznek borongós képeim is. A Charles De Gaulle repülőtéren kora reggeli, napos időjárás fogadott. Egyre lelkesebb lettem, pedig alig aludtam két órát. Az RER-vel bementem a belvárosba, a Palais Garnierhez, ahol megreggeliztem. Az átszellemüléshez nincs is jobb kezdés, mint croissant majszolni és kávézni egy párizsi kávéház teraszán. Már éppen indulni készültem, amikor a napot eltakarta egy sötét felhő. Gondoltam, oké, a felhőátvonulás még jól is mutat majd a képeken. A következő három órában ömlött az eső. Nem az a romantikus fajta, amiben még kényelmesen elfotózgatsz. Ilyen esőzés alatt született a mondás, ‘mintha dézsából öntenék”. Néhány képet azért tudtam készíteni, de a nap hátralevő részét vagy egy étteremben vagy a Sephorában töltöttem. Az első napi tervem, amely a Palais Garniertől a bal parton át, egészen a Pont de Birk Hakeim-ig vezetett, ahol a naplementében fotóztam volna az Eiffel-tornyot, bőrig ázott. Este át kellett gondolnom, mostmár a francia időjárási előrejelzést komolyabban szemügyre véve, hogyan tovább. Úgy tűnt, a második nap lesz az egyetlen, amire nem mondanak esőt, az utolsóra újra nagy záporokat jeleztek az időjósok, már nem 40-50%-ban, hanem 90%-os bizonyossággal. Eléggé elkedvtelenedtem. Bevallom, legszívesebben hazajöttem volna. Az igazság az, hogy elég nagy teher volt a vállamon. Bizonyítani szerettem volna a 220volt, az OM System, az Air France és persze, nem utolsó sorban az olvasók előtt is. Erre nem is éreztem tökéletesebb utazást Párizsnál, mert magabiztosan közlekedtem az utcákon, tudtam, hova érdemes elmenni és mikor. De az élet nem mindig olyan kegyes, mint például Skóciában, ahol fogalmam se volt, jó e tervem, cserébe semmilyen nehezítő tényezővel nem kellett szembenéznem, csak végigmenni a kijelölt útvonalon. Némi önmarcangolás után úgy döntöttem, rábízom magam a véletlenre. Ösztönösen fogok fotózni, nem utcaneveket nézek, hanem élvezem azt az egy gyönyörű őszi napot, amit Párizsban tölthetek, eső nélkül. Úgy döntöttem, ez lesz az eddigi legszebb élményem, amit a városban szerzek.
Másnap valóban kisütött a nap, sűrű bárányfelhők követték egymást az égen, aminek persze nagyon örültem! Mindenki szereti a felhőket, legyen bármilyen formájuk, színük, méretük. Ha csak a nagy kékség vagy szürkeség köszön vissza a képeken, nem okoz olyan szép összhatást, úgyhogy ezt máris bónuszként fogtam fel. Az OM-1 vázam volt nálam, az előző cikkekben már sokat emlegetett 12-40 mm f1:2.8-as objektívvel (https://www.220volt.hu/OM-SYSTEM-M-Zuiko-Digital-ED-12-40mm-f/2-8-PRO-II), valamint erre az útra választottam egy kisméretű, könnyű portré objektívet is, egy 45 mm f1:1.8-at is (https://www.220volt.hu/Olympus-M.Zuiko-Digital-45mm-f-1.8-Micro-4-3-ezust). Nyakpánton lógott az OM-1 a 12-40 mm f1:2.8-val, a 45 mm f1:1.8 pedig elfért az övtáskámban.
Néhány konkrét helyszín volt a fejemben, de csak azért, mert ezeket sosem hagyom ki, ha Párizsban járok. Ilyen volt a nap első állomása, a Notre Dame. Emlékszem, a szívem szakadt meg, amikor éjszaka figyeltem a tévén keresztül, hogyan lesz hamuvá a nagy része. Szerencsére, mint egy főnix, újjá fog születni, de a nagy része még kívülről sem járható körbe. Azért még mindig gyönyörű látvány!
Sokáig tartana, és talán nem is arra vagy kíváncsi, pontosan milyen útvonal lett végül a B tervem. Dióhéjban, a Notre Dame-tól tettem egy hatalmas kört Párizs belvárosában, először a jobb parton (átmentem a Notre Dame után a Szajna túlpartjára), majd a bal parton vissza, egészen a Louvre-ig. Ez a ‘kis’ séta közel tíz óra volt. Azt már megtanultam a fotózásokon, többször tanulópénzként, hogy bíznom kell az ösztöneimben, és nem szabad mások fejével gondolkodnom, vajon mit várnak el tőlem. Persze, van az a megbízás, ahol konkrét tervek vannak, de jelen esetben egy olyan feladatról beszélek, hanem szabadkezet kaptam. Én most tényleg mindent igyekeztem elfelejteni. Greg Williamstől olvastam egyszer (főleg hollywoodi hírességek portréfotóiról ismert), hogy onnantól kezdesz majd különleges képeket fotózni, amikor nem nézel több inspirációt másoktól, ők hogyan csinálják. This is true! Azon a napon arra lettem figyelmes, hogy a sok eső után, a felhős-napos időszakok váltakozásával elképesztő árnyjátékok voltak mindenütt a városban, a betonon, az épületeken, a fákon. A 12-40 mm-es objektívvel lehetőségem volt különleges utcai részleteket és egy-egy nagyobb jelenetet is befotózni. Viszont, a felhőátvonulások miatt olyan hamar elillantak a gyönyörű fények, hogy muszáj volt akkor is kattintanom, ha nem volt minden tökéletes a kompozícióban. És ezzel elérkeztünk egy nagyon fontos témához, amiről őszintén kell beszélnünk. Skóciában, de az októberi, szentendrei témánál is bőven volt lehetőségem várakozni, tesztelgetni, honnan a legszebbek a fények. Edinburghban volt olyan utca, ahova többször is visszamentem, annyira tetszett. Párizsban el kellett döntenem, hagyom e veszni a pillanatot csak azért, mert a hétköznapi élet viszontagságai elcsúfítják a képet, vagy használva a mesterséges intelligencia adta lehetőségeket, utólag finomítok majd a végeredményen. Kényes téma ez mostanában, hol van az egészséges határ, ha egyáltalán van ilyen, mit érdemes megengedni és mit nem, ha utómunkáról van szó? Én arra az elhatározásra jutottam, hogy azt fogom lefotózni, amit szépnek és különlegesnek látok. Nem stresszelek azon, hogy belesétálnak a fotómba, hogy begördül egy autó a kompozíciómba. Tudtam, hogy nem kísérletezhetek örökké, mert azzal időt veszítek. Illetve, kihívást találtam abban, hogy olyan részleteket keressek, amelyek lehet, nem jutnának egyébként eszembe. A Photoshopban, a Generative Fill elképesztő precizitással képes eltüntetni a nem kívánatos elemeket, és kitölteni a teret! Az én véleményem az, hogy ez még nem az ördögtől való, főleg nem egy olyan helyzetben, amibe kerültem az időjárás miatt. Szerencsére, csak egy-két fotóról volt szó, ahol erre a megoldásra támaszkodtam -az utcán még csak gondolatban-, de jó érzés volt tudni, hogy sikerült megörökítenem egy pillanatnyi becsillanást, egy szép árnyékot úgy, hogy nem vesztettem el a fotókat a hétköznapi élet körforgása miatt. Az egyik novemberi posztban videóban mutatom meg, hogyan tudod alkalmazni a Generative Fillt a Photoshopban. Itt tudod megnézni:
Kell persze egy nagy adag szerencse is az élethez, de megérte különleges pillanatokat keresni a szememmel. Ez volt az az út, ahol először tűnt fel, milyen sokat segít a látásmódomon a makró fotózás. Egy szép falevelet vagy virágot is észre kell venni a tucat között, meg kell találni a szépséget a rengetegben. Az utóbbi két évben sokat foglalkoztam a makró fotózással, és úgy tűnik, máshol is kifejtette a hatását. A Luxembourg kertben sokan csak ejtőzni járnak ki, még a turisták közül is. Kivisznek egy könyvet vagy újságot magukkal, isznak egy kávét, talán még szundítanak is egyet a parkban elhelyezett székeken. Régen mindig a teljes kép érdekelt, hogy milyen hangulatos, amikor ennyi ember lelassul és csak élvezi a napot. Most inkább az egyént követte a szemem, és azokat a részleteket, amelyek elütnek az átlagostól. Az ilyen pillanatok megörökítéséhez szükséges a megfelelő objektív is, mert nem szabad megzavarni senkit, egyrészről, mert nem illik, és mert utána már nem lesz igazi a hatás. Ez a két fotó, megfelelő távolságból, 38 mm-es gyújtótávolsággal készült, végül a kedvenceim lettek a sorozatból:
Itt még zavaró tényezők sem voltak, mintha a két férfi nekem ült volna modellt. Egy másik jó példa arra, hogy néha érdemes körbenézni és perspektívát váltani, az ebédem helyszíne. A Luxembourg kert bejáratánál tetszett meg egy étterem, főleg, mert a bejárat előtti étlapon láttam, hogy van Soup á l’oignon, azaz francia hagymaleves. Ez is egyike a klasszikus élményeknek, amit nem hagynék ki, ha Párizsban járok. Ahogyan a levesemre vártam, próbáltam fotózni az utcát, de nagyon erősen tűzött a nap. Inkább feladtam, és napszemüvegben kicsit megtekergettem a nyakamat. Akkor már órák óta fotóztam, amit általában a nyakam jelezni is szokott. A tarkómat masszírozva az égre néztem, és akkor vettem észre, milyen izgalmas, ‘franciás’ hangulat van felettem. Gondolkodás nélkül kattintottam, és milyen jó, hogy nem hagytam a leves után, mert a vendégek közül másnak sem tetszett a tűző nap, így a fekete-fehér csíkos napellenzőt behúzták fölénk, mint függönyt a színházi darab végén.
A délután hátralevő részében főleg épületeket fotóztam, és bár nem figyeltem, merre járok, az irányból azért sejtettem, hogy hamarosan a közelébe érek az Eiffel-toronynak. Az Eiffel-torony egy érdekes látványosság. A turisták valamiért szeretnek minél közelebb kerülni hozzá, a fotósok viszont tudják, hogy a legszebb képek távolabbról készülnek. Például a Rue de l’Université utcájának, toronyhoz közel eső sarkáról. Én nem szeretem az Eiffel-torony környékét, nagyon zsúfoltnak tartom, ezért mindig tisztes távolságból fotózom innen-onnan. Kiszámolni sem lehetett volna jobban az érkezésemet a Rue de l’Universitére. Az Eiffel-torony alsó harmadánál járt a lemenő nap, keresztül világítva a torony lábain, egyenesen velem szemben. Az ilyen pillanatokhoz mindig az F22-es rekeszt állítom be, mert a legszűkebb rekeszértéken tudom előcsalogatni a nap sugarait úgy, ahogyan az óvodában rajzoltuk a papírra. Jelen esetben ehhez az értékhez 1/100s és ISO320 értékekre volt szükségem az exponáláshoz. Már elég kevés fényem volt, nem beszélve arról, hogy ellenfényben próbáltam hasznos részleteket is megtartani a képen. Így sikerült:
Emlékszem, itt nyugodtam meg, hogy bár nehezített pályán, de csak sikerül különlegesebb pillanatokat elcsípnem a városban. Nem bántam, hogy az arany órára maradt a túlpart, a Tuilériák kertje és a Louvre. Az üvegpiramisokon visszacsillanó bárányfelhők, a Louvre kolosszális épületein még éppen átbukkanó nap fénye az utolsó pillanatig lehetőséget adott fotózni, és elfeledtette velem, hogy tizedik órája csak egy leves erejéig pihentem meg. Volt azonban még egy fontos feladatom a nap végén, amit ott, a piramisoknál, egy kőkockán ülve is kényelmesen meg tudtam csinálni. Készítettem egy biztonsági mentést a telefonomra az OM-1-ről. Megnyugtató volt a tudat, hogy két helyen is el vannak mentve a képeim. A skóciai posztnál is meséltem már az OM System önálló wi-fi rendszeréről, de akkor iPadre mentettem a képeimet. Most nem akartam több eszközt magammal vinni, a telefonom viszont amúgy is nálam volt. Körülbelül 5-6 percre volt szükség, amíg nagyjából 300 képet lementettem a telefonomra. Addig figyeltem, hogyan változnak át újból vészjóslóan a bárányfelhők esőfelhőkké.
A harmadik napon, ahogyan a meteorológusok megjósolták, valóban újra (nagyon) esni kezdett. Csak este indult haza a gépem, maradt még majdnem egy teljes napom a városban. Az eredeti tervem az volt, hogy elmegyek a Montmartre környékére. Ebből lett a Galerie Lafayette és a Palais Garnier impozáns tereinek fotózása. És mennyire jó döntés volt! Azt érzem, nagyon jót tett a fotósorozatnak, hogy a szabadtéri fotók mellett ennek a két gyönyörű épületnek a falai is megjelennek. Itt is rám kacsintott a sors, mert a Lafayette könyvesboltjában -ami akkora volt, mint a Westend egyik szintje-, az ablakok mögül ráláttam a Montmartre-ra. A domb tetején magasló Sacré Coeur még esős időben is ragyogott a távolból. A Palais Garnier annyira gyönyörű volt, hogy órákig bolyongtam a termek között. Próbáltam szintén új perspektívákat keresni a csillárok fotózására, ehhez megesett -csak egyszer és gyorsan-, hogy hanyatt feküdtem a földön, és alulnézetből örökítettem meg az egyiket. Arra gondoltam, milyen vicces látvány lehetek hétköznapi ruhában, a csuklómón egy ajándéktáskával, és nem mellesleg hanyatt fekve fotózgatva. Reméltem, hogy nem futok össze ismerőssel.
Este, a Charles de Gaulle repülőtéren, a váróteremben éreztem meg először igazán, mennyire elfáradtam fizikailag is mentálisan is abban a három napban. De jól eső fáradság volt, amit egyrészről csillapítottam Ladurée macaronnal, másrészről a képeim lapozgatásával. Úgy éreztem, kihoztam a maximumot az útból, és bár még szükséges az utómunka és némi mesterséges intelligencia, izgalmas fotósorozat készült. Utólag azt mondom, nem baj, hogy kihívás elé állított az élet. Te se add fel, csak azért, mert nem olyanok a körülmények, ahogyan otthon, a kényelemben megálmodtad. Mindig ki lehet hozni az adott helyzetből a legjobbat. Ezért vagyunk mi, fotósok. Mert képesek vagyunk mindenben meglátni a szépet.
Remélem, nem gond, hogy most nem feltétlenül a fotózás technikai hátterére helyeztem a hangsúlyt, hanem az emberi tényezőt próbáltam kiemelni. Úgy gondolom, fontos elmesélni a nehézségeket is, mert az Instagram csodálatos, steril világa mögött nem minden az, aminek látszik. De lehettem akármennyire is kimerült, másnap reggel a Pavillon de Parisban megtartani a Párizsi Portré fotós workshopot legalább annyira örömteli volt, mint Párizs utcáin fotózni. Au Revoir!
A Párizsi Instagram posztokat, további képekkel itt találod:
https://www.instagram.com/p/CztyHDdLfGK/?img_index=1
https://www.instagram.com/p/Cz4HAlvCSd0/?img_index=1
https://www.instagram.com/p/Cz_3NURqgsg/?img_index=1
Írta: Czank Lívia