A napellenzők szerepe a fotográfiában kiemelkedő fontosságú, használatuk a professzionális fotózásban szinte kötelező.
A napellenző hiánya a legjobb objektív rajzolatát is számottevően rontja. Ideális esetben a fényképezett témáról az objektív leképezése által a fénysugarak a képsíkra jutnak. A valóságban olyan fénysugarak is az elérik az objektívet, amelyeknek nem szabadna a képre kerülniük. Ezek a nemkívánatos fénysugarak az objektív lencsetagjain és belső foglalatain szóródnak, tükröződnek és csökkentik a kép kontrasztját, brillanciáját, élességét. Az ilyen hibák elkerülésére az objektívtervezők igyekeznek a lencsetagokon a legjobb tükröződésmentesítő bevonatokat alkalmazni és a lehető legfeketébb lencsefoglalatokat létrehozni. Amikor azonban nagy felületről sok, vagy néhány pontszerű fényforrásból nagyon erős kóbor fény jut az objektívbe, akkor nem kerülhető el a képminőség romlása. Az egyik legdurvább eset, amikor a napfény közvetlenül belesüt az objektívbe. De hasonló a probléma akkor is, ha a lámpa, vagy a vaku fénye eléri az objektív frontlencséjét. Kóbor fények nemcsak közvetlenül a fényforrásból kerülhetnek az objektívbe, hanem a fényképezett téma melletti de a már nem fotózott tárgyakról is verődik vissza fény, és ennek hatása ha ugyan kisebb mértékben, de mégis észrevehető.
A napellenző feladata tehát a felesleges zavaró fények távol tartása, kizárása a képalkotásból. Ez a cél geometriai okokból sohasem teljesülhet teljesen. A napellenző annál jobb, minél nagyobb méretű, minél pontosabban követi az objektív látószögét és minél feketébb a felülete. Mindezek miatt a gyári, vagy akár annál jobb napellenző használata kötelező.
