A professzionális videós -

Sony Alpha 7S III teszt

2020-ban, 5 évvel az A7S II debütálása után bemutatták a Sony videóspecifikus vázainak harmadik generációját, az A7S III -at, amely 12 megapixeles, full-frame BSI CMOS szenzort kapott, ráadásul réz huzalozással.

Már tavaly egyeztettem a Sony-s kapcsolattartóval, hogy mikor lesz elérhető tesztpéldány az Alpha 7S III-ból, végül januárban, az országban másodikként került hozzám egy hosszabb tesztidőszak erejéig.

A Sony Alpha 7S III felépítése

Szemből nézve a vázat, szinte semmi nem változott, viszont a hátoldalán annál több újítást eszközölt a gyártó. A legszembeötlőbb a 3 colos képátlójú, 1,44 millió képpontos, érintős LCD, amely végre nem csak dönthető, hanem ki is fordítható. Ez azért nagy szó, mert az Alpha 7-es szériában nincs még egy ilyen.

A másik nagy újdonság az elektronikus OLED kereső, amely a világon egyedülálló, 9,44 millió képpontos felbontással, és 0,9x-es nagyítással rendelkezik - még a Canon EOS R5 is mögötte kullog az 5,69 milliós felbontásával.

Fentről tekintve a vázra egyből feltűnik, hogy kapott egy plusz tárcsát (amely megoldás az elődben is megtalálható, de ott a vázba rejtették, itt viszont teljes méretében kívülre került). Ettől kicsit előrébb található a felvétel indítására és leállítására szolgáló gomb, valamint a kereső bal oldalára igényesen helyeztek el egy A7S III pakettet.

A váz bal oldalán 4 kis ajtócska mögött különböző interfészek találhatók. Itt kapott helyet a teljes méretű HDMI A csatlakozó, a mikrofon bemenet, a fejhallgató kimenet, egy töltésre szolgáló Type-C, és egy multi Micro USB port is.

A jobb oldalon - a világon elsőként - kapott két CFexpress Type A foglalatot, amely tudja fogadni az UHS-I és az UHS-II SDXC/SDHC kártyákat is. A gép megjelenésével egy időben dobta piacra a gyártó a CFexpress Type A memóriakártyákat, 80 GB-os és 160 GB-os kapacitással. Ezek maximális írási sebessége 800 mb/sec, olvasási sebessége pedig 700 mb/sec. Brutális számok ezek, de egyáltalán nem túlzók. A 4K 120 fps-t ugyanis már nem tudják az SD-k, melyek 4K 30 fps-ig bírják stabilan.

A markolatban már a 2280 mAh-ás NP-FZ100 jelzésű akkumulátor található, az elődben még az NP-FW50 volt, amely 1020 mAh-át tudott felmutatni. Többek között ennek is köszönhető, hogy 600 kép készíthető egyetlen feltöltéssel, a korábbi 370-nel szemben. Ami a videós tulajdonságokat illeti, körülbelül 80 percnyi anyag rögzíthető a képkereső használatával, míg LCD-vel 95 percnyi felvétel készíthető egyetlen feltöléssel.

A hosszabb üzemidő érdekében külön megvásárolható az NPA-MQZ1K kódnévre hallgató többakkumulátoros adapterkészlet, amely hosszabb projekteknél jól tud jönni. Normál esetben a BC-QZ1 névre keresztelt töltő jár a géphez.

Fizikai maramétereit tekintve picivel vaskosabb lett, ennek köszönhetően kényelmesebb és biztosabb a fogása, emellett 72 grammal nehezebb is lett, így 699 grammot nyom a magnézium öntvény váz.

A Sony Alpha 7S III képminősége

A gyártó a megszokott menürendszert is átdolgozta, az új valamivel átláthatóbb és jobb vizuális élményt nyújt, ráadásul külön menüponton találhatók a fotós és a videós folyamatok beállításai.

Ugyan maradt a 12 Mpixeles felbontás, de az elődjeitől eltérően másik szenzort kapott az A7S III, már BSI- CMOS kialakítást használtak, aminek előnye a jobb teljesítmény gyengébb fényviszonyok között. Ráadásul 5 tengelyes stabilizációval rendelkezik, videó módban pedig digitális képstabilizálás is használható a hatékonyság jegyében. Ezt az Alpha szériás kamerák közül elsőként megtámogatták egy két chippes, új Bionz XR processzorral, amely 8x gyorsabb elődjeinél. Sorozatképben a maximum 10 kép/másodperc.

Alapesetben 80 az ISO alapértéke, ezt 102 400-ig növelhetjük, ugyanakkor lefelé kiterjeszthető ISO 40-re, felső határa pedig ISO 409 600. Ez azért nem semmi!

Letöltöm a nyers fotókat! (A linken a teljes ISO sor megtalálható)

Az autofókusz rendszer szintén tartogat újítást, ugyanis 759 fáziskülönbség érzékelő mező és 425 kontraszt alapú mező áll rendelkezésre, ezek pedig lefedik a teljes képmező 92%-át. A továbbfejlesztett AF rendszer automatikusan felismeri az emberi és állati fejeket, szemeket egyaránt. Videó módban nem elérhető az állati szem-AF, viszont állítható, hogy ember esetében a jobb vagy bal szemre fókuszáljon, illetve rábízhatjuk a döntést a rendszerre is. Továbbá megadhatjuk az autofókusz sebességét, és azt is, hogy váltás előtt mennyit várjon.

Ez a Fast Hybrid AF hihetetlenül precíz és gyors, kis mélységélességnél is. Az Eye AF pedig a hardveres támogatásnak köszönhetően 30 %-kal jobban teljesít.

Az újdonságok listája még nem ért véget ezzel, ugyanis alanyunk kapott egy dedikált külső fehéregyensúly-érzékelőt is, amire régen nem volt példa. Emlékeim szerint a Canon, Nikon vagy Olympus csúcskatagóriás DSLR-jeiben láttam utoljára ilyen megoldást. Ez elsősorban a kiszámíthatatlan fehéregyensúly eltolódások kiküszöbölésére jó videófelvétel közben.

A Sony képi és színvilága mindig is egyedi volt, ennek a gépnek a színei közelebb állnak ahhoz, mint amit a Canon vagy a Nikon tud produkálni. Ezt leginkább az élethűbb bőrtónusoknál vettem észre. A 12 mpixeles felbontás miatt kevésbé részletgazdag képeket kapunk, mint mondjuk a Nikon Z6 II 24 mpixeles felbontásának esetében. Dinamikatartományban is hozza az elvárhatót, bár láttam már jobbat.

A Sony Alpha 7S III tesztje során használt objektívek

A teszthez a kiemelkedő videós tulajdonságok miatt az FE 16-35mm f/2.8 GM és a Distagon T FE 35mm f/1.4 ZA objektíveket kértem a Sony Magyarországtól. Előbbihez már volt szerencsém az A7 III tesztjénél, akkor is nagyon tetszett, és ezúttal sem okozott csalódást. A utóbbi képi világától pedig leesett az állam, szó szerint, de nem csak nekem, hanem a sokat látott operatőr kollega sem találta a szavakat, mikor a szentendrei dunaparton próbálgattuk a gép videós tulajdonságait. A stúdióban készült fotók elkészítéséhez pedig az FE 70-200mm f/2.8 GM OSS-t használtam, ami szintén kimagasló minőséget varázsolt a kijelzőre.

A Sony Alpha 7S III kapcsolódási lehetőségei

A fejlett kapcsolódási lehetőségek lehetővé teszik, hogy a terepen dolgozó fotóriporter vagy operatőr szinte azonnal tudja küldeni a szerkesztőségbe az elkészült anyagokat, akár FTP szerverre is. Ennek megfelelően adott a több antennás 5GHz/2.4GHz wireless LAN támogatás is, így az átviteli sebesség körülbelül kétszeresére nő az A7R IV-hez képest. Az USB 3.2-es Type-C csatlakozón keresztül nagyobb fájlok is könnyen és gyorsan lementhetők. Ráadásnak NFC adatátvitelt is beépítésre került, ami leginkább a fotóknál lehet hasznos.

A Sony Alpha 7S III videós tulajdonságai

A hosszú „bevezető” után végre elértünk a lényeghez, vagyis a mozgóképes tudáshoz. Ugyan nem tud 8K-t mint a Canon EOS R5 (Tesztje a linkre kattintva elérhető) , viszont a 4K 120 fps-t stabilan hozza, akárcsak a Full HD 240 fps-t. 4K 60 fps-ig pedig pixel összevonás nélkül használja a teljes szenzorszélességet. Ebben az opcióban 60 perc folyamatos rögzítésre van lehetőség, ez duplája annak, amit az R5 tud. UltraHD 120 fps-nél ez az időkorlát a felére, 30 percre csökken, itt egyébként van egy kis turpisság, mivel ez már „csak” natív 4K, ugyanis az A7S III 1,1x-es képkivágást használ.

A felvételeket ALL-I formátumban, XAVC-S-I kódekkel menti az A7S III, a CFexpress Type A memóriakártyák ugyan tudnák a 800 mbit/sec írási sebességet, ám a váz 500 mbit/sec sávszélességnél nem tud többet, de ugye ez is a többszöröse annak, mint amit az előd produkált. Ezen kívül használható az XAVC-HS kódek is, amely a H.265 tömörítést alkalmazza, így kevesebb helyet foglalnak a 4:2:2 mintavételezéssel, 10 bites színmélységgel készült felvételek. Továbbá lehetőségünk nyílik HLG (HDR) videók mentésére is.

Az elérhető S-Log 2 és S-Log 3 könnyít az utómunkán, ekkor ISO640 az alapértelmezett, de ez kiterjeszthető ISO160-ig. A továbbfejlesztett szenzor gyorsabb kiolvasásának köszönhetően a jello-effektus mértéke a harmadára csökkent.

Az Alpha szériában először az A7S III-ban található meg az úgynevezett aktív mód, amely a kézből történő felvételeknél segít. A Touch Tracking funkció valós idejű követést tesz lehetővé, ami megkönnyíti a kezelést. Szintén újdonságnak számít, hogy érintéssel fókuszálhatunk már manuális módban is. Ezeken felül további segédopció található még benne, például a Zoom beállításokat is tesztreszabhatjuk, vagy felvétel közben állíthatunk a fehéregyensúlyon. Továbbá támogatott az elforgatott megjelenítés, az intervallum felvétel, és állóképek exportálása is. Dolgoztak egy kicsit a felvétel monitoros megjelenítésén is, amely szélén már vörös keret jelzi, ha forog a kamera. A minőségi képhez tiszta hangzás is dukál, ezt egy digitális audio interfésszel érték el, ami tisztább hangrögzítést biztosít, például az XLR-K3M egységgel.

<

A fentebb olvasható adatok alapján a műszaki beállítottságú emberekben felmerülhet a kérdés: „Nem melegszik ez túl ilyen értékek mellett?”

Nos, állítólag egész jól bírja. Ez annak köszönhető, hogy passzív hűtést alkalmazott a gyártó, vagyis a külső burkolat vezeti ki a meleget, ez hatékonyabb az EOS R5 esetében használt aktív rendszernél. A külföldi site-okat böngészve láttam, hogy mást is foglalkozatott ez a kérdés, 2020 nyarán több helyen is írták, hogy tűző napon valamivel többet (kb. 30 percet) bír az R5-nél, viszont a passzív hűtés miatt ez is túlmelegszik, mivel a nap hőjét vissza tudja vezetni a test a szenzorhoz... Szobahőmérsékleten viszont egyértelműen jobb ez a megoldás, ez jó hír annak, aki stúdióban használná az A7S III-at.

A Sony Alpha 7S III-ról röviden

Minden eddigi várakozásomat felülmúlta, hozzáértő operatőr kezei között pedig mesés képi világot nyújtott. Sok érték változtatható egyetlen gombnyomással, és a benne rejlő újítások használóbaráttá teszik. A fotós tudása is figyelemre méltó, bár kevésbé részletgazdag, de ezt el kell nézni neki, ha fotózni akarsz inkább akkor az A7R III vagy A7R IV a Te vázad.

Az autófókusz rendszer lehengerelt, gyenge fényviszonyok között fotóztam egy öt tagú baráti társaságot és kb. 7 méterről mindegyikőjük arcára rakott egy kis keretet, jelezvén, hogy megtalálta. Emellett a stabilizátor is megbízhatóan működik, az akkumulátor kapacitása úgyszintén jó. Úgy gondolom, komoly versenytársa a Panasonic S1H-nak.

A Sony Alpha 7S III pozitívumai:

  • Forgatható kijelző
  • Dupla kártyafoglalat
  • Kimagasló videós tulajdonságok
  • Kiváló fotós tulajdonságok
  • Időjárásálló kialakítás
  • Teljes képkocka használata 4K/60 fps-ig

A Sony Alpha 7S III negatívumai:

  • Csak 12 mpixeles állókép készítés
  • 699 grammos súly
  • A hátsó képernyő nem kimondottan részletes

Tesztfotók

váz: Sony A7S III
objektív: Sony FE 16-35mm F2.8 GM
záridő: 1/8 000
rekesz: f/5
ISO: 250
fókusztávolság: 16 mm
váz: Sony A7S III
objektív: Sony FE 16-35mm F2.8 GM
záridő: 1/1 000
rekesz: f/2.8
ISO: 100
fókusztávolság: 35 mm
váz: Sony A7S III
objektív: Sony FE 16-35mm F2.8 GM
záridő: 1/40
rekesz: f/2.8
ISO: 250
fókusztávolság: 35 mm
váz: Sony A7S III
objektív: Sony FE 35mm F1.4 ZA
záridő: 1/640
rekesz: f/4
ISO: 125
fókusztávolság: 35 mm
váz: Sony A7S III
objektív: Sony FE 35mm F1.4 ZA
záridő: 30 mp
rekesz: f/16
ISO: 40
fókusztávolság: 35 mm
váz: Sony A7S III
objektív: Sony FE 35mm F1.4 ZA
záridő: 1/125
rekesz: f/1.4
ISO: 1000
fókusztávolság: 35 mm
váz: Sony A7S III
objektív: Sony FE 70-200mm F2.8 OSS
záridő: 1/125
rekesz: f/11
ISO: 100
fókusztávolság: 200 mm
váz: Sony A7S III
objektív: Sony FE 70-200mm F2.8 OSS
záridő: 1/125
rekesz: f/11
ISO: 100
fókusztávolság: 182 mm
váz: Sony A7S III
objektív: Sony FE 70-200mm F2.8 OSS
záridő: 1/125
rekesz: f/11
ISO: 100
fókusztávolság: 200 mm

Ha tetszett ez a teszt, akkor az alábbiak is érdekesek lehetnek számodra:

Írta és a fotókat készítette: Háfra Zsolt

Operatőr: Zsiska Ferenc

Köszönet a termékekért a Sony Magyarországnak!

Tesztelt termék:

Sony Alpha 7S III váz (ILCE7SM3B.CEC)

  • Mindkét kártyafoglalat CFexpress esetén kizárólag a CFexpress Type A kártyákat támogatja!
  • FullFrame
  • 12.1 MegaPixel
  • 3" LCD
  • Kihajtható LCD
  • NFC
  • Érintőképernyő
  • 4K felbontás
1 599 890 Ft
Raktáron

Kipróbált objektívek:

Sony FE 16-35mm f/2.8 GM (Sony E) (SEL1635GM)

  • Tartozék napellenző
  • 122 mm-es hosszúság
  • 680 gramm
824 890 Ft

Sony Distagon T FE 35mm f/1.4 ZA (Sony E) (SEL35F14Z.SYX)

  • 112 mm-es hosszúság
  • 630 gramm
  • Nincs beépített képstabilizátor
569 890 Ft
Raktáron

Sony FE 70-200mm f/2.8 GM OSS (Sony E) (SEL70200GM)

  • Tartozék napellenző
  • 200 mm-es hosszúság
  • 1480 gramm
898 890 Ft

Ajánlott kiegészítők:

Sony CFexpress 80GB Type A memóriakártya

  • 800 MB/s olvasási sebesség
  • 80 GB kapacitás
85 890 Ft
Raktáron

Sony CFexpress 160GB Type A memóriakártya

  • 800 MB/s olvasási sebesség
  • 160 GB kapacitás
164 890 Ft

SanDisk Extreme PRO SDXC 64GB (170MB/s) (183530)

  • 170 MB/s olvasási sebesség
  • 64 GB kapacitás
19 990 Ft
Raktáron

SanDisk Extreme PRO SDXC 128GB (170MB/s) (183531)

  • 170 MB/s olvasási sebesség
  • 128 GB kapacitás
24 990 Ft
Raktáron

Sony NP-FZ100 (Z sorozat) akkumulátor

  • Kompatibilitás: Sony Alpha a9
  • 2280 mAh kapacitású akkumulátor
32 890 Ft
Raktáron



A professzionális videós - Sony Alpha 7S III vélemények:

Feliratkozás hírlevélre


A hírlevél feliratkozással a 220volt Magyarország Kft. az Ön által megadott e-mail címre az adatai alapján hírlevelet küld, és üzleti célú ajánlataival felkeresheti. A hírlevél feliratkozásával Ön önkéntesen hozzájárul a Hírlevél Adatkezelési Tájékoztatásban foglalt adatkezeléshez. Bármikor jogosult az adatkezelésről tájékoztatást kérni, az adatok helyesbítését vagy törlését igényelni az adatvedelem@220volt.hu email címre küldött levélben. Az Ön által rendelkezésre bocsátott adatok valódiságáért felelősséget nem vállalunk. Hírlevelünk Adatkezelési Tájékoztatóját itt olvashatja
© 2021 - 220volt Magyarország Kft. | A feltüntetett árak, képek, leírások tájékoztató jellegűek és nem minősülnek ajánlattételnek, az esetleges pontatlanságáért nem vállalunk felelősséget. look by colordonor