Samsung és LG LED TV teszt

Kínálatunkból három olyan tévét választottunk, amit valószínűleg sokan átfutnak ha egy 40-42 col körüli, smart-, esetleg 3D-s modellt keresnek, méghozzá nem nagyon drágán. Egy kivételével a tévék már a legolcsóbb 50Hz-es típusoknál gyorsabb képfrissítésre is képesek, mégis csak 140-200 ezer forintba kerülnek.

Tesztünk leginkább egyfaja gyorstesztnek tekinthető, ugyanis színkalibrálásra nem volt lehetőségünk, viszont a soron következő, tévé-tesztjeinkben már erre is sor kerül. Most a következő típusokat néztük meg:

Külsőleg, egyenként:

Samsung UE40H6500

Egy magasabb kategóriás, aktív szemüveges 3D-s tévé, ami már az F-széria utáni, azaz az idei H-szériát képviseli. Kábel (DVB-C), műholdvevős (DVB-S2) és a szabadon fogható földi adásokra szánt (DVB-T) tunerja egyaránt van. Vagyis akár műholdvevő nélkül, egyetlen, lekábelezett tányér-fejegység szettel is foghatjuk vele az ingyenes (szolgáltatói kártyával pedig a kódolt) adásokat, illetve a műholdas UPC-direkthez is lehet ezt a tunert használni. Vékony kerettel, kis fogyasztással, sok bemenettel indul neki a tesztnek. Négylábú, ezüstszínű talpa középen támasztja alá a készüléket.

Samsung UE40H6500 háta Samsung UE40H6500 háta Samsung UE40H6500 háta

LG Electronics 42LB650V

Árban a UE40H6500 alatt lévő passzív szemüveges 3D-tévé, szintén idei modell, bemenetek számában nagyjából ugyanott van, mint a UE40H6500, a talpkivitelezéséből külsőleg is lehet következtetni arra, hogy ez már egy magasabb kategóriájú modell. Bemenetei, csatlakozó hátlapja megegyezik a 630-esével. Kábel (DVB-C), műholdvevős (DVB-S2) és a szabadon fogható földi adásokra szánt (DVB-T) tunerja egyaránt van. Vagyis akár műholdvevő nélkül, egyetlen, lekábelezett tányér-fejegység szettel is foghatjuk vele az ingyenes (szolgáltatói kártyával pedig a kódolt) adásokat, illetve a műholdas UPC-direkthez is lehet ezt a tunert használni. Teli talpfelületű, matt ezüstszínű alumínium talpa középen támasztja alá a készüléket.

LG 42LB650V eleje LG 42LB650V csatlakozók LG 42LB650V hátulja

LG Electronics 42LB630V

Sok tekintetben a 650V-hez hasonló, de azzal ellentétben nem 3D-s modell az 42LB630V, viszont azon kevés tévék egyike, amelyik képes kompozit (itt: Scart csatlakozós) bemenetről felvételt készíteni. Kábel (DVB-C), műholdvevős (DVB-S2) és a szabadon fogható földi adásokra szánt (DVB-T) tunerja egyaránt van. Vagyis akár műholdvevő nélkül, egyetlen, lekábelezett tányér-fejegység szettel is foghatjuk vele az ingyenes (szolgáltatói kártyával pedig a kódolt) adásokat, illetve a műholdas UPC-direkthez is lehet ezt a tunert használni. Talpa az olcsóbb típusú LG-ken található 2x2 ponton a széleken támaszkodó típus. Két darab, a széleken-, egyenként 2-2 csavar által a tévére fogatható kompakt és könnyű műanyagtalpra támaszkodik.

LG 42LB630V eleje LG 42LB630V csatlakozók LG 42LB630V csatlakozók

LG Electronics 42LB5610

Külsejében, kikapcsolt állapotában nem sokban tér el a 630V, illetve 650V-s típusoktól, viszont a mezőny legolcsóbb 42-ese a kábeles (DVB-C) és a földi sugárzású adókat is befogó (DVB-T) tuneres 42LB5610. Két darab, a széleken-, egyenként 2-2 csavar által a tévére fogatható kompakt és könnyű műanyagtalpra támaszkodik.

LG 42LB5610 háta LG 42LB5610 háta LG 42LB5610 háta

Bekapcsolás:

Viszonylag gyorsan bootolt az 5610-es LG és a 6500-ös Samsung is. A két okos LG-t megbolondították egy cuki madaras animációval, ami az indításnál inkább gátol, mint előrevisz, de legalább vidám lett.

A H6500 rögtön felajánlja, hogy akarjuk-e monitorként használni, ekkor eleve nem kell tévét állítanunk, szinte azonnal megvan a setup, közvetlenül a nyelv és területbeállítás után. Az okosfunkciók ugyan ekkor ki vannak kapcsolva (azt csak a beleegyezési nyilatkozatuk kipipálásával lehet aktiválni), de nem akarja ráerőszakolni az emberre a csatornabeállítást, mint a madarasok.

Hangolás

Mivel elsősorban tévével van dolgunk, folyton emlékeztetve vagyunk, hogy nincs még behangolva semmilyen csatorna. De ha rányomunk az automata hangolásra, gyorsan keres és mindent átnéz. Analóg, Digitális, Tévé, Rádió csatornákat is keres. Kiválasztottuk az Antennát (mivel itt sem műhold, sem egyéb jelforrás nem áll rendelkezésre), végig is pörgettem nagyjából másfél perc alatt.

Ezeket sikerült behozni. Az m1-m2-t nem találtam meg az erkélyre rakott kültéri antennával, de talán a Gubacsi út volt túl messze az adótoronytól, vagy a tetőre kellett volna tennem az antennát, ezt nem lehet tudni... Mindenesetre az látszott a videóból is, hogy beavatkozás nélkül keresi végig a teljes tartományt.

Menü:

Az LG két okostévéjén sajnos a menürendszer-kezelhetőség tekintetében - úgy tűnik, és nem a madarak miatt -, visszalépés történt. Az 5610-es a jól bevált, talán már évek óta tökéletesedő, könnyedén hozzáférhető és állítható menüpontokból áll. Azonban a 630V/650V esetében a menüben nehézkesebb a navigáció, nehezebben reagál a gombnyomásra is a rendszer, gyakran kellett kétszer nyomnom ahhoz, hogy belépjen az almenübe. Mintha lassabb lenne az egész menü valamiért - talán az okos funkciók miatt, nem tudom. Ez számomra, aki megszokta, hogy az LG-knek még a Samsungok menüfelépítésénél is jobb, közvetlenebb menüjük volt, eléggé kellemetlen. Például, mikor a 650-eset kikapcsoltam, majd újra be, elfelejtette, hogy melyik képprofilban voltam, automatikusan az Eco-ra ugrott vissza. Ezt a másik két tévé megjegyzi. Persze ez lehetséges a korai firmware miatt is, a tesztidőszak alatt kétszer is akart frissíteni a tévé, szóval úgy tűnik gyakran hoz ki javított firmware-t a gyártó.

Samsung UE40H6500 menüje
Samsung UE40H6500 menüje

A Samsung menüjében az okostévés menüpontok - onnantól kezdve, hogy fekete a háttér - már adatvédelmi és használati feltételek elfogadása után jelennek meg állítható minőségükben.

LG 42LB650V menüje
LG 42LB650V menüje

Az 42LB630V-nek ugyanezek a menüpontjai, csak nincs benne semmilyen 3D-s pont.

Képminőség

Desktop kép:

A vonalrajz és a színelmosottság azonnal meglátszik a típusokon (számomra, aki már régóta számítógép-monitort bámul). Érdekes, hogy a "nemokos" LG 5610-es és az okos 630v/650v-nek jellegzetes eltérései vannak a rajzolatban. Az utóbbiaknak szebbek a vonalai, ha teljesen leveszem az élességet, akkor sem tesz rá Blur-t, és ha a maximumra veszem, akkor is olyan, mintha egy kis Sharpen filtert tettem volna rá. Az 5610-es viszont a régi "blur-özős jelleget" hozza, vagyis kb. ha 10 alá megyünk a 100-as élesítés-skálán, már inkább mossa a képet, mint csökkenti az élesítést. Viszont az 5610 valahogy nem akart olyan igazi "1:1 crop"-szerű éles rajzolatot adni, amin a karakterek is úgy látszódnak, mint egy monitoron. A 650/630-nál moire-és volt a kép (színes kontúrok jelentek meg a vékony függőleges vonalak mentén), de nem minden esetben. Valószínűleg 4:2:2-es képet láthatunk, ezért vannak ezek a homályosodások-elszíneződések, de ez még csak egy GTX650-es kártya HDMI-kimenete, lehet, hogy egy médialejátszó vagy saját maga másképp adja a képet.

Nem, nem mutatja másképp. Mindegyik tévé csak 4:2:2-es jelet vesz át HDMI-HDMI videókártyáról. A különbség abban volt, hogy melyik tudta szebben mutatni a 4:2:2-es képet. A Samsung H6500 moire nélkül konvertált, talán emiatt volt jobb az LG-knél, viszont az LG-k szebb vonalélességet produkáltak, még ha volt is pár színhiba (lépcsőzetes színfoltok, főleg az élénk színű, éles kontúrok mentén, illetve a moire).

Állókép kontúrok - LG 42LB5610
Állókép kontúrok - LG 42LB5610

A nagyfelbontásból a 1080-as Desktop-ra skálázott Képnézegető Program a legszebben a 630-on és 650-en mutat. A homogén színű felület ezeken a leggazdagabban textúrázott. Sajnos az 5610-es számomra úgy tűnt, mintha nem is lenne 1920 széles, hanem kevesebb. A képeknél és a karaktereken is olyan mintázat volt megfigyelhető, mintha felméretezés lenne.

LG 24EA55 IPS RGB monitor
LG 24EA55 IPS RGB monitor

Ha a HDMI fekete-szintjét "Magas"-ra állítom, közelebb kerül a kép a monitor jelleghez (most itt egy LG 24EA55), ugyanis nappali fényben is differenciáltabb, részletezőbb sötét árnyalatokat kapunk. Bár feketék nem lesznek, de a 24EA55-ön sincsenek.

Az RGB, vagyis a teljes színfelbontású kép lekonvertálását viszont igyekeznek minél szebben megoldani. Amint láthatjuk a mellékelt táblán, a H6500 szépen elmosó ditheringet használ erre a célra, ahol a színes lépcsősödést egy beszürkülő csíkkal mossa el. Az 5610-esnek nincs különösebb trükkje erre a célra, a 650/630-asnak viszont az élesség megmaradására koncentrál. Bár a színek itt lépcsősödnek a legjobban, ahogyan azt láthatjuk, viszont a karakterek itt jelennek meg a legszebben.

Az LG 630V/650V-s tévék "Szuperfelbontás" nevezetű opciója segít hozzá a szép vonalélességhez, ha azt kikapcsoljuk, az 5610-eshez hasonlóbb eredményt kapunk. Viszont ezzel a funkcióval a HD-videók textúrája is szebben kijön, persze jobban is látszanak a tömörítési hibák, de egy szépen kódolt (pl. Blu-Ray forrású) film szebb látványt is nyújt.

Nézőszög

Az LG-ken leginkább a Blacklight Bleeding (a kép szélein - jelen esetben az alján - a fekete területen észrevehető sötétlilás folt) a jellemző, ha nagyobb szögből nézzük, oldalról. Szemből az 5610-esnél is észrevehető volt, a 650/630-nál nem, viszont ahogy egyre élesebb szögben nézzük oldalról, egyre erősebb lesz mindhárom LG-nél.

A Samsung H6500-ra pedig a gamma shifting a jellemző, vagyis a gamma eltolódik a világosabb beállítás felé, ezért egy laposabb, szürkébb képet látunk oldalról. Középen a legalacsonyabb a gamma (illetve akkor a legfeketébbek a feketék és a legkontrasztosabb a kép).

Sávosodás, dinamikus fényerő

Az 5610-nél "kikapcsolhatatlan", mozgás közben fellépő szín-sávosodást vettem észre, ami az összes többi típusból szerencsére hiányzott. Bár ez csak bizonyos, kevésbé kontrasztos és időben változó képtartalmaknál tűnik fel, mégis ott van.

Sávosodás az LB5610-esen mozgás közben a színátmeneteknél
Sávosodás az LB5610-esen mozgás közben a színátmeneteknél

A videót kapcsoljuk a lehető legjobb minőségbe, különben nem látszik a hibajelenség.

Valamint nem sikerült kikapcsolnom az automatikus sötétülést-világosítást, bár lekapcsoltam a Dinamikus kontrasztot és az Energiatakarékos üzemmódot, a Dinamikus Színt, mégis állítgatja a fényerőt. Persze lehetséges, hogy valahol mégis bekapcsolva maradt valami, de én sajnos nem találtam meg.

LED háttérfény szabályzása, képfrekvencia

Mindegyik esetben látható, hogy változik az effektív képfrekvencia, ahogy szabályozzuk a fényerőt, mindegyik tévé esetén. Ezt mindenesetre nem tudom biztosan, hogy miért van, de a 60Hz-es üzemmódját egyik készüléknek sem tudtam úgy levideózni, hogy azok ne villogjanak, pedig végigtekertem 1/30-tól 1/1000-ig a zársebességet - valójában ahogy rövidült az expo annál rosszabb lett a helyzet vagyis annál több lett az interferenciacsík.

Ez persze szabad szemmel egyáltalán nem látható villogást eredményez és nem is zavaró, de érdekes lehet, ha kíváncsiak lennénk a frissítési frekvenciára (megmérni sajnos nem tudtuk). A valós képfrissítés egyébként az LB5610-nek 50Hz, a többi típusé 100Hz. Ha bekapcsoltam a TruMotion-t a 650V-n a menüben, tényleg szebb volt a filmes kameramozgós snitt a 650V-n, mint az 5610-esen, érzetre kevésbé volt éles a villogás (vagy hívják még recegésnek) a függőleges éleken.

Szolgáltatások

3D

A vizsgált négy típusból kettő 3D-s modell, a Samsung aktív, míg a 650-es LG passzív szemüveggel nézhető. Mindkét tévéhez mellékelnek 2-2 darab szemüveget. Az aktív szemüveghez 1-1 gombelemet is kapunk.

Az aktív szemüveg csak akkor működik, ha a tévén is be van állítva a megfelelő frekvenciás képváltásra és a szemüveg is szinkronizálva lett (a szinkronizációt a kereten található pici gombbal lehet elindítani, ezután 2-3 másodpercen belül beszinkronizál)

3D konverzió

Valamiért csak a Samsung modelljében tudtam aktiválni, pedig a 650-esben is van a leírás szerint, csak azt nem lehet akármikor bekapcsolni, sok esetben kiszürkíti a menü. Egyébként ugyanazokon a paramétereken enged az LG 3D-s modellje is végigmenni, mint a Samsung H6500-asa.

0 1 2 3 3
Samsung UE40H6500 3D konverzió menüje
Samsung UE40H6500 3D konverzió menüje

A (jelen esetben a Samsung aktív) 3D konverzió akkor jó igazából, amikor mozgásban vannak az előtér alakjai, akkor elkezdi "leválasztani" a háttérről, viszont állóképnél, vagy gyengén mozgó, vagy túl sok részletet tartalmazó képnél kevéssé, vagy alig észrevehető a térhatás.

A konverziót az LG-nél nem tudtam állítani, de a H6500 esetében fentebb látható, hogy miket engedélyez. A passzív szemüveges rendszer jellegzetessége, hogy azonnal látjuk, ha egy TV passzív 3D-s, amint feltesszük a szemüveget, ugyanis minden páros képsort az egyik lencse, míg minden páratlant a másik lát. Ehhez nem is kell bekapcsolnunk semmit. Vagyis a rendszer egyszerűbb és nekem úgy tűnt, nem is vitt el annyi fényerőt, mint az aktív szemüveg, de a felbontás is feleződött és sajnos a képsorok nagyon látványosan látszanak - mint mikor régen közelről néztünk egy képcsöves tévét. Bár én is közel (1 méter) ültem a tévékhez, 2D módban szabad szemmel nem láttam a képsorokat.

H6500 Screen Mirroring

A Screen Mirroring vagy képernyőtükrözés az, amikor egy telefon vagy tablet saját képét vezeték nélkül továbbítani tudja egy fogadó tévé felé. Az itt lévő változat a Samsung saját fejlesztése. Mostanára már sok közép- és felső kategóriás Samsung okosmobilban megtalálható.

A Samsung Galaxy S3-as telefonomról azonnal, komplikációk nélkül tudtam csatlakozni képernyőtükrözéssel a H6500-ra. Persze nem voltam túl bizakodó a minőséget tekintve, meglepődtem hogy a videólejátszáskor nem dobálja el a képeket, folyamatos a lejátszás. A hangszinkronnal vannak csak problémák, az valahogy mindig következetesen késett vagy 3 másodpercet (vagy néha többet is - attól függ mennyire volt stabil a kapcsolat). Vagyis ezt, ha olyan lejátszót használunk telefonon, állítsunk be, ha tudjuk.

A Screen Mirroringot nemigazán mozgóképes átvitelre, inkább képek, diavetítés, ábrák, rajzok, üzenetek, szövegek tv-n megjelenítésére javaslom, arra viszont kiváló. Külön jó benne, hogy követi a telefon orientációját, ami értelemszerűen a tévés megjelenítéshez fektetve lesz ideális.

Beépített alkalmazások - LG 42LB650V / 42LB630V

Az irodában ideiglenesen működő lassú internet ellenére azért megpróbáltam pár (általában online kapcsolatot igénylő) Smart alkalmazást is. Mindhárom okostévében van wifi, amit könnyen be is tudunk állítani, de ethernetet is használhatunk a tévék hálózatra kötéséhez.

Az LG beépített smart funkciói nem olyan sokszínűek, mint a H6500-éi, de telepíteni mindkét rendszerbe lehet, szóval ha valaki szereti a sok programot a tévéjén, keresgélhet. Az alkalmazások első indítása általában lassabb és nehézkesebb, van, hogy rögtön egy frissítéssel indul.

Videa

Első induláskor itt is frissíteni akar, de ha rányomok, nem történik semmi. Kicsit várok, utána újra rányomok, most már frissíti, el is indítom; vörös kép jelenik meg fél percre.

LG 42LB650V Videa frissítés

Azután megjelenik a címlap (1. kép), amibe ha belépünk, az ablakos lejátszóba jutunk (2. kép), majd a zöld gombbal teljes képernyőre tehetjük a lejátszást (3. kép)

LG 42LB650V Videa LG 42LB650V Videa LG 42LB650V Videa

Ha "véletlen" kilépek az egész smart menüből, belépéskor pont oda jutok vissza, ahol voltam - jelen esetben a videa indexlapjára. Ez egész jó. A színes menügombokkal lehet teljes képernyőre vagy címlapra vagy a keresésre ugrani, illetve működnek a távirányító lejátszó-vezérlőgombok is.

LG 42LB650V Youtube LG 42LB650V Youtube

A YouTube-nál gyorsabb a frissítés és első indítás is. Dizájnja testre szabottabb, de nem indult olyan gyorsan a videó mint a videán. Persze ennek több oka is lehet.. A menügombok itt nem működtek, ami viszont nagyban könnyítené a vezérlést, ha nincs csatlakoztatott billentyűzetünk.

Time Machine

Egy elsőként kipróbált, régi, 8GB-os, NTFS-re formázott pendrive-ot nem olvasta az LB630, de mikor egy 32GB-os SD-kártyát tettem bele kártyaolvasóval, azt elfogadta, csak sajnos 40GB-nál több helyet akart. Ez elég nagy kényelmetlenség, mert a magyarországi tévé adások köztudottan alacsony bitrátájával (HD is csak 2-3000 Mbites) még 4GB-ra is több, mint 2 órát tudnánk rögzíteni. SD-ben pedig még ennél is többet.

Ennek ellenére üdvözítő dolog, hogy az LB630 Time Machine-jébe analóg forrású rögzítés is lehetséges. Mindezt sajnos csak az adatlapról tudtuk meg, kipróbálni - forrás, pl. VHS-magnó, hiányában - már nem tudtuk, viszont egy későbbi tesztünkben - ahogyan a kalibrációra is -, erre is vissza fogunk térni.

Beépített alkalmazások - Samsung UE40H6500

42 NET SMART PLAYER

Rádióállomásokat listáz, 42 adót, a tévé beállított helye szerint keres lokálisan 42 csatornát, ami nagyon praktikus. Ha rányomok egyre, elindulnak az információk - ha vannak - és elkezdi játszani az adót. Viszont kicsit döcögős a lépkedés és a rádió saját képernyője után még egyszer rá kell nyomnunk a Playre, hogy elinduljon. Szóval a kapcsolgatós végigszemezgetésre sajnos lassú. Aztán volt olyan rádió, ahol hang be sem jött, sok hír (kép-, illetve szöveg formában) viszont annál inkább.

Skype

A nem túl egyszerű - de távirányítóval jelszót/felhasználónevet begépelni amúgy sem az - bejelentkezés után a kompatibilis kamerát kereste a tévé (Samsung VG-STC3000, VG-STC4000). Mivel az nekünk itt most nincs, továbbléptünk. Sikerült, be is töltődött a partnerlista.

Skype partnerlista státuszüzenetekkel Skype hívás ablak

Érthető okokból csetelésre a Skype tévés verziójában nincs lehetőség, ugyanis a gépelés körülményesnek bizonyult (bár csatlakoztatott billentyűzettel lehetséges), viszont a kép- és hanghívás egyszerűen kiválasztható az adott partnerra kattintva.

Telekom videótéka

Kb. 360p felbontású szinkronos előzeteseket lehet nézegetni ingyen, illetve 600 Ft körül kölcsönözni is. Meglepően stabil a stream (pár tizedmásodpercre ment el a hang, de csak 2-3 szor a előzetesek alatt, a lejátszás folyamatos volt). Bár nem HD (360-480p körüli), de a youtube-nál stabilabb, ugyanis a 300K-s letöltésemmel ott a videót csak a legrosszabb minőségben tudtam elindítani.

Telekom videotéka Telekom videotéka

Konyha TV (UE40H6500)

Úgy néz ki van alapértelmezett netes tévé is a kínálatban. 480P-nek kinéző stream, szintén meglepően stabil. Bár alacsony bitrátás, de rendesen megy. Természetesen a képhang szinkron és a 25 folyamatos kép nem annyira acélosan jön át, mint a rendes tévénél, de ha nem nézzük órákig, kifejezetten élvezhető.

TuneIN (UE40H6500)

Beépített TuneIN rádióhallgató. Itt is előhozhatjuk a Helyi Rádiókban a magyarokat, de sok más állomás közül is lehet válogatni, keresni, akár műfajok szerint is, mint pl. az online fizetős jukeboxokban. A hosszú, több másodperces betöltés miatt persze ez sem az a hely, ahol gyorsan kapcsolgatva válogathatunk, de stabil az adás legalább és nem akasztja meg a zenehallgatásunkat egy újabb betöltés.

TuneIN felület TuneIN felület

Van még egy másik, multimédiás lap is, ahol youtube, Dailymotion, TuneIn és Flickr szemelvények vannak, utóbbi nem túl használható (nem igazítja a tévéhez a képet).

Multimedia lap A Flickr csak ablakos nézésre használható

Itt van még a PC-hez, telefonhoz és a Samsung felhőszolgáltatásához való kapcsolódási lehetőség is. Aztán találunk még 4K-s tévéket promózó nagyfelbontású, zenés, állatos diavetést is, jellegzetesen olyan képekkel, amik szinte bármelyik képüzemmódban nagyon szépek lesznek a tévénken. És meg kell hagyni, számít az, hogy 4K-t nézünk 1080p-ben, a visszaméretezés miatt még mindig sok részlettel marad gazdag a 1080-as kép (az ún. túlmintavételezés jelensége).

Webböngésző, egér, billentyűzet (Samsung UE40H6500)

Átlagos böngésző, egy kis nyilacskát mozgathatunk a távirányító navigációs gombjaival egér helyett. Most sikerült egy billentyűzet-egér vezeték nélküli kombót rátennem az OTG-s (legfelső) USB-bemenetére a H6500-nak és - voilá - már fel is ugrott a billentyűzetnyelv kiválasztás menüje és tényleg, jó helyen volt a Z, Y, Ő, Ű is. Persze nem volt annyira sima a pötyögés (számomra szokatlan, pár tizedmásodperces késéssel reagál, mint az androidos lejátszóknál is néha), de webcím és keresőszó beírásra tökéletes.

Billentyűzetbeállítás menü

Nem mindegyik alkalmazás támogatta az egeret, de a billentyűzet-nyilakkal lehetett navigálni.

Böngésző Böngésző

Itt jegyezném meg, hogy ne csodálkozzunk, ha hatalmasnak tűnnek a weblapok és a böngésző is, ugyanis csak 720p-s felbontással látjuk a smart tartalmat, nem tudjuk miért, talán mert így kevésbé lassú a navigáció a rendszerben. Sajnos azt nem tudtam megnézni, hogy 1080p-s videóknál átugrik-e 1080-ra a megjelenítés (az állatkertes diavetítésnél, úgy tűnt, átugrott), de szerintem ha streameket akarunk lejátszani, inkább próbálkozzunk egy jól testreszabható androidos kütyüvel.

Full HD-s kép böngészőben igazítva Full HD-s kép böngészőben ''egy az egy pixel''ben croppolva

Webböngésző, egér, billentyűzet (LG LB650/630)

Ha már felbontás és Böngésző, megnéztem az LG-nél is, ott viszont "rendes" Full-HD a webböngészés és a tartalom.

LB650 böngészőablak LB650 böngészőablak - Full HD tesztkép megjelnítés 1 az 1 pixelben LB650 böngészőablak - Full HD tesztkép kivágott minta

Viszont a billentyűzetkezelés nehézkesebb, mint a H6500-nál. A késés leütés után általában minimális, viszont van, hogy valamiért "beragad" és olyankor másodperceket is kellett várnom.

Összegzés

Samsung UE40H6500

Tetszett

Nem tetszett

LG Electronics 42LB650V

Tetszett

Nem tetszett

LG Electronics 42LB630V

(2D képminőség, menürendszer a 650v-vel megegyező)

Tetszett

Nem tetszett

LG Electronics 42LB5610

Tetszett

Nem tetszett

Samsung és LG LED TV teszt vélemények

Cikk dátuma: 2014-07-22
Utolsó módosítás: 2014-07-23 12:47:22 (r42)

© 2017 - 220volt Magyarország Kft. | A feltüntetett árak, képek, leírások tájékoztató jellegűek és nem minősülnek ajánlattételnek, az esetleges pontatlanságáért nem vállalunk felelősséget. look by colordonor